A Fidesz és a KDNP közleménye a tapolcai népszavazás után Miskolc - A Fidesz és a KDNP miskolci elnökségének közleménye a Miskolctapolca leválásáról szóló népszavazás eredményével kapcsolatban. Szomorú, hogy a városvezetés sikertelen Tapolca politikája miatt az elkeseredett tapolcai polgárok a Miskolctól való elszakadás mellett döntöttek. Miskolc és mi miskolciak szegényebbek lettünk, hiszen idegenforgalmi zászlóshajónkat, a város egyik ékkövét veszítettük el. Azt a Miskolctapolcát, amelyik a város történelme során mindig is Miskolc szerves része volt, és az ott élők évszázadokon keresztül saját gyarapodásukkal is a várost szolgálták. Óriási felelősség terheli a szocialista városvezetést, azon belül pedig Káli Sándor polgármestert, akinek személyes felelőssége a tapolcai strand kudarccal végződő felelőtlen hasznosítási kísérlete. Sajnálatos, hogy a város számára ebben a szomorú formában kellett bebizonyosodnia, hogy nem lehet a helyi polgárok véleményét éveken keresztül cinikusan lesöpörni az asztalról. Nem lehet büntetlenül hazudni és ígérgetni jövőbeli fejlesztésekről és beruházásokról. Nem lehet visszaélni a megszerzett hatalommal. Erről mondtak ma egyértelműen és nagyon határozottan véleményt a miskolctapolcai polgárok, amikor a népfelség elvének érvényt szereztek. A városvezetés tevékenységének eredményeként sajnos mára több városrészben is hasonló elkeseredés alakult ki: tarthatatlan a helyzet az Avas-délen és a peremkerületekben, összeomlóban a közbiztonság, családok ezrei sodródtak Miskolcon az ellehetetlenülés szélére. Ebben a helyzetben nem tehet mást egy felelősen gondolkodó polgármester, minthogy visszaadja a mandátumát. Éppen ezért a Fidesz miskolci elnöksége felszólítja Káli Sándort, hogy azonnali hatállyal mondjon le polgármesteri pozíciójáról. Dr. Szinay Attila, a Fidesz miskolci elnöksége nevében és Garamvölgyi Attila, a KDNP miskolci elnöksége nevében

Forrás: eszakhirnok.hu
Feltöltő: lpusztai
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.