A Fidesz szerint Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít a Gyurcsány-Bajnai-kormányok időszakához és más európai országokhoz képest is, hiszen a statisztikai adatok szerint nő a foglalkoztatás és csökken a munkanélküliség - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. A szóvivő szerint most már nem lehet elvitatni a magyar emberek teljesítményét, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal mai adatai azt mutatják, hogy a kormányváltás óta, immár 36. hónapja nő a foglalkoztatottak száma. Idén az első négy hónapban 58 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt, így 3 millió 869 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma - tette hozzá. Selmeczi Gabriella úgy értékelt: miközben Magyarország a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos brüsszeli döntésre vár, újabb megerősítést kaptunk arról, hogy helyes, jól működik és eredményeket produkál az a gazdaságpolitika, amely 2010-ben az emberek többségének bizalmát megkapta.
Fidesz: nő a foglalkoztatás, csökken a munkanélküliség
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kétszáz embert küld el a DÉMÁSZ
SZEGEDma
2013. május 22., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Közel kétszáz munkahely szűnik meg az EDF DÉMÁSZ-nál, részben a rezsicsökkentés miatt. A munkavállalói érdekképviseletek és a menedzsment szociális csomagot dolgoz ki, amely segíti a távozó munkavállalók helyzetének kezelését.
SzegedCafé 2012. február 18., szombat, 13:25 közélet
20 százalékos leépítés a Lombardnál
Szóval fideszpatkányok melyik országban nő a foglalkoztatottság ???
Szeged - Négyszáz munkatársának körülbelül 30 százalékától válik meg a szegedi központú lízingcég, a Lombard – olyan ütemezésben, ahogy „elfogy a dolgozók alól a munka".
Hozzászólok!
Kovács András - 2013.02.01. 14:54
Ennyi. Lehet hazudozni fideSS maffiózók de a nép nem buta és látja hogy a munkahelyek megszűnnek és nem létesülnek.
Új hozzászólás