Az Index információi szerint az V. kerület vezetése nem nézi jó szemmel fővárosi vendéglátóhelyek jó hírét veszélyeztető Frizzante működését, és megpróbál megszabadulni a borozó-étteremtől.
Rogán Antal polgármester az étteremnek helyet adó ingatlan tulajdonosával kezdeményezett tárgyalást annak érdekében, hogy mondja fel a vendéglátóhely bérleti szerződését. Úgy tudjuk, hogy a tulajdonos elfogadta a kerületi vezetők érveit, és jelezte, megteszi a megfelelő lépéseket a bérlővel szemben.
Az Origo szerint több turista csalásról és agresszív behajtásról számolt be, az ügyvezető szerint viszont elengedik azt, aki nem tud fizetni. Három felesért 18 ezer forintot, egy kis üveges sörért 3500-at, egy pohár borra 12 ezret számláztak a budapesti Frizzante étteremben egy horvát turistának - az összesen 51 ezer forintos számláról készült képet kevesebb már több mint 31 ezren osztották meg a Facebookon.
Kováts Sándor Attila, az étterem ügyvezetője szerint szó sincs csalásról, egyszerűen ilyenek az árak. „Az ajtón is kint vannak az árak, arról nem tehetek, ha nem tudják, amikor fél tizenegykor bejönnek, és keresztbe áll a szemük. Drága a környék, magasak a bérleti díjak, majdnem 500 ezer forint. Ráadásul be kell fizetni az adókat, forgalom pedig nem nagyon van, ennél nem lehet olcsóbban megúszni" - mondta az Origónak.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kovács úr két sarokkal arrébb nyit egy másik piáldát, a helyére meg jön egy másik "úr", aki pont olyan pofátlan árakat alkalmaz, mit az elődje.
Vagy pofátlanabbakat.
Új hozzászólás