Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján, amelyet Rogán Anrtal nyújt be hamarosan a parlamentnek - írja a hvg.hu.
A lap szerint még a pénteki napon benyújtják a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely rendezni hivatott a budapesti belvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitva tartását - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen. A javaslat lényege, hogy a világörökségi területen lévő, éjfél után is nyitva tartó vendéglátóhelyek - várhatóan augusztustól - úgynevezett felügyeleti díjat fizetnek majd az önkormányzatnak, amelyet köztisztasági és közbiztonsági feladatok finanszírozására kell fordítani.
A felügyeleti díj naponta és vendégenként húsz forint lesz, vagyis egy háromszáz fő befogadására képes szórakozóhelynek havonta nagyjából 180 ezer forintot kell fizetniük. Rogán Antal szerint pontatlan lenne a díjat romkocsmaadónak nevezni, mert az célhoz kötött lesz, nem szabadon felhasználható. A beszedett pénzt az önkormányzatok szerinte többek közt arra költhetik, hogy több járőr kiküldését kérjék a rendőrségtől.
Részletek a hvg.hu cikkében >>>
Még szerencse, hogy a kormány ilyen vállalkozásbarát, és nem veri agyon a vállalkozókat a különböző adókkal.