A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.
Hozzátette: az intézkedéseket a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet azokat jóváhagyta.
További intézkedéseke között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra, valamint a bányajáradék 12-százalékról 16 százalékra emelését.
Varga szerint a fő cél az, hogy a túlzottdeficit eljárás alól végleg kikerüljünk. A másik ok pedig az inflációs folyamat. Tavaly év végén még 5,2 százalékos inflációs céllal számoltak, a konvergenciaprogramban 3,1 százalékot jelöltek meg, de még ennél is kisebb lehet a pénzromlás mértéke.
Nesze neked 10% rezsicsökkentés, igaz balfaszkáim!!??