A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a molesztáló kalauz azonosításáról szóló sajtóinformációt, az MTI érdeklődésére Soltész Bálint, a főkapitányság szóvivője annyit közölt, hogy az üggyel kapcsolatos eljárás már megindult.

A vasúttársasághoz hétfőn érkezett a rendőrségtől hivatalos megkeresés - közölte az MTI kérdésére válaszolva a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A MÁV mindenben segíti a hatóság munkáját, és belső vizsgálatot is folytat - erősítették meg a Blikk információját. A vizsgálat eredményéről tájékoztatják majd a nyilvánosságot - tették hozzá.

Konkoly-Thege László a Heves Megyei Főügyészség szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Heves megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése miatt nyomoz, fokozott ügyészi felügyelet mellett.

Soltész Bálint ezt megerősítette az MTI-nek, és hozzátette, hogy a rendőrség várhatóan csütörtökön ad bővebb információt.

Sajtóinformációk szerint fennáll a szemérem elleni erőszak és tettleges becsületsértés gyanúja is.

Konkoly-Thege László korábban arról számolt be, hogy a jegyvizsgáló még június elején a Szihalom-Füzesabony vonalon molesztált egy 14 éves lányt. Útközben ölelgette, majd Füzesabonyban nem engedte leszállni a vonatról és megpróbálta megcsókolni. A lány éppen a csók pillanatát kihasználva - amikor a kalauz lehunyta a szemét - tudott a vonatról elmenekülni. Később a visszaúton ismét ölelgette a lányt, majd a lába közé nyúlt. Ennek egy férfi vetett véget, aki rendreutasította és elzavarta a vasutast.

A Blikk keddi írása szerint nem csak az említett kislányt zaklatta a jegyellenőr. A nyomozóknak tudomásuk van egy másik lányról is, akinek a kalauz "arcpirító ajánlatot" tett, és őt is megpróbálta feltartóztatni.

A Blikknek egy 18 éves lány arról beszélt, hogy a kalauz mindig bámulta őket, leült velük szemben, és pornófilmet kezdett nézni a mobiltelefonján - közölte a lap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.