Az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megszűnik. A jelen politikai közéletben betöltött szerepe jobbára az emlékek sorába tartozik. Így politikailag semmiképpen nem indokolt a KDNP kirohanása az esemény kapcsán. Az a kirohanás, amely óhatatlanul más emlékeket, analógiákat idéz.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
@lbs: Gondolom 2006-ot akartál írni. 206-ban legfeljebb Jézuson viccelődhetett volna. Ahogy a KDNP kigunyolja Jézus tanításait.

Egyébként Révész Máriusz sérülései messze nem indokolták a szétkentvéres mártírfotót. Révész Máriusz fellépése pedig nem azt indokolta, amit kapott. Ha egy tüntető képtelen betartani a játékszabályokat, akkor megérdemli, hogy rendre utasítsák. Révész Máriusz ott és akkor meghágott mindnet, amit a józan ész vagy az intézkedési szabályok előírnak. Amellett egy tüntetésen az intézkedő karhatalommal szemben ő ott vagy országgyűlési képviselőként volt jelen, és akkor nyilván bejelentkezett a műveletirányításon. Viszont akkor mit keresett a sorfal _előtt_. Vagy tüntetőként jelent meg a sorfal előtt, és akkor visszaélt a vélelmezett mentelmi jogával, és _utólag: akarta úgy beállítani a történteket, hogy ő a mártír.
Holott csak egy patkány volt a macskák előtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
"Ezért aztán lehet, hogy a KDNP politikusainak csak el kellene olvasnia a Bibliát. De egy etika-tankönyvet mindenképpen"
Kuncze Gábor sok értelmes gondolatát mondta el tegnap az ATV-n.
GeoCravker
@JAJMÁR: Kuncze egyike a kevés, egyre kevesebb reálpolitikusnak.
lbs
@GeoCravker: Valóban "reális" politikus.
Belügyminiszterként annak idején - ahelyett hogy megpróbálta volna üldözni a sokszor közvetlenül súlyos közveszélyt okozó kábeltolvajlásokat és közüzemi berendezés rongálásokat - helyette fogalommá tette a "megélhetési bűnözést".
Ez valóban maga a színtiszta realitás!
lbs
Kuncze 206-ban humorizált a parlamentben Révész "Martiriuszon".
Azért nem árt tudni, hogy a keresztény megbocsátás nem azonos a következetlenséggel, a szent szigor pedig a kegyetlenséggel!

Eddig ennek a nyárnak az SZDSZ a legpozitívabb híre hogy ez a hungarofób destruktív minipárt megszűnik.
Csak az a baj, hogy a felszín alatt holmi fattyúszervezetek alakjában tovább él.
Nem árt odafigyelni a megélhetési emberbarát és az életvitelszerűen közrettegőkre!
GeoCravker
@lbs: A reálpolitikus és a rális politikus nem ugyanaz. Arról nem Kuncze tehet, hogy a Fidesz holdudvarában ma már mindkettő ritka, mint a fehér holló. Igaz Kuncze nem is Fidesz-politikus, mint Harrach, Mikola, és a többi megélhetési keresztény
GeoCravker
@lbs: Gondolom 2006-ot akartál írni. 206-ban legfeljebb Jézuson viccelődhetett volna. Ahogy a KDNP kigunyolja Jézus tanításait.

Egyébként Révész Máriusz sérülései messze nem indokolták a szétkentvéres mártírfotót. Révész Máriusz fellépése pedig nem azt indokolta, amit kapott. Ha egy tüntető képtelen betartani a játékszabályokat, akkor megérdemli, hogy rendre utasítsák. Révész Máriusz ott és akkor meghágott mindnet, amit a józan ész vagy az intézkedési szabályok előírnak. Amellett egy tüntetésen az intézkedő karhatalommal szemben ő ott vagy országgyűlési képviselőként volt jelen, és akkor nyilván bejelentkezett a műveletirányításon. Viszont akkor mit keresett a sorfal _előtt_. Vagy tüntetőként jelent meg a sorfal előtt, és akkor visszaélt a vélelmezett mentelmi jogával, és _utólag: akarta úgy beállítani a történteket, hogy ő a mártír.
Holott csak egy patkány volt a macskák előtt.
Bugajakab
@GeoCravker: "Holott csak egy patkány volt a macskák előtt." Inkább egér. Egyesek szerint az kiabálta a rendőröknek, hogy álljatok át.
Brother Louie
@GeoCravker: a fidesz képviselőcsoporton belűl nevezték mártirusznak miután felkészült az előadásra ( kötszerek, átütő vérnyomok, stb. ). Jót röhögtek rajta.

Ezután interpellálta Kunczét aki átvette a mártiruszozást. Nyilván azért mert nem tudta mire vélni, hogy hol a jobb hol a bal kezével telefonálgatott.

Egy cirkusz volt az egész. Színjátszás mint évezredek óta, amit megadnak a népnek.
GeoCravker
@Bugajakab: Lehet. Nem voltam ott. Viszont nem hiszem, hogy a magánszáma benne lett volna a képviselői munkaköri leírásában.
GeoCravker
@Brother Louie: " a fidesz képviselőcsoporton belűl nevezték mártiruszna" utána fogok nézni. Bár lbs olvtárs hivatkozta. Talán neki sem ártana :-)
Brother Louie
@GeoCravker: igen. Tudod van közszolgálati Hiradó ami szerint aznap nem nőtt sehol paradicsom amikor megdobálták Orbán Viktort és van nem közszolgálati amelyiken el lehet olvasni a valóságot.

Tudni kell választani.
JAJMÁR
Úgy tűnik némely kenyeres hívek a "csak egy maradhat" elv alapján járnak most örömtáncot, hogy a politikai palettán egy színnel megint kevesebb van. Ami végül marad, annak nagyon csúnya szürke színe lesz :(
lbs
@Csodapók: Miért is kellene Kuncze elvtársnak az SZDSZ nevű megszűnés küszöbén álló fantompárt egykori korifeusának a véleményét figyelembe vennem?
Csodapók
@lbs: Neked nem kell figyelembe venned semmit, csak bátorkodtam belinkelni,
hogy nem Kuncze alkotta a Révész Mártíriusz szöveget. ...szívesen...
lbs
@GeoCravker: Köszönöm a helyreigazítást!
Újabban néha nem megfelelően működik a tasztatúrám. Előbb vagy utóbb le is fogom cserélni.
Nos az akkori "műveletirányítás, meg a korabeli történések egyszer még a kutatóknak sok munkát fognak adni, mint ahogy az is, hogy Gergényit, meg a többieket vajon miért hagyták futni a mostani kormányon levők?
GeoCravker
@Brother Louie: elég baj, amit már írtam szerintem máskor is, hogy a véleménypublicisztika és a tényalapú hírek gyakorlatilag kiszorultak a "hivatalos" kommunikációból.
GeoCravker
@lbs: Esetleg azért, mert Gergényi nem követett el semmit, amiért ne hagyhatták volna "futni" ?
A választási kommunikációs és a tények nem mindig vannak fedésben egymással.
Orbán maga mondta, hogy ne azt figyeljék, ami a száján kifér.
Alkalmasint a 2006-os eseményekhez hasonlót másutt sokkal radikálisabban vertek volna le.
Alkalmasint aki pl. a TV védelmét irányította, azt 30 évvel korábban úgy vágják futira, hogy mire észreveszi, már követ tör.
Alkalmasint azt a HirTV-s csávót, aki ott örömködött és uszított, minden más helyen etikai eljárás alá vonják, és az életben nem kap többet újságírói állást.
stb.

De ez messze vezet a KDNP-től.
lbs
@GeoCravker: Hogy Kuncze miről tehet meg miről nem arról lehetne vitatkozni, ha egyáltalán megérné erre az időt fecsérelni.
Ő különben egzaktul kifejezve megélhetési politikus.
Szerencsére ma már inkább csaka múlt egyik - geometriai méreteit tekintve - nagy-formátumú sötét árnya...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.