A magyar jobboldal éppen abba a Magyarországba vágyik vissza, amely a náci Németország szövetségese maradt az utolsó percekig, és éppen azon világszemlélet ellen harcol, amelynek talán éppen a mai Németország a legemblematikusabb (de Nyugat-Európában is egyedülálló) példája.
Németország egy teljesítményelvű társadalom (a „Leistungsgesellschaft" kifejezést olyan gyakorta használja egy német jobboldali politikus, mint a „nemzetet" egy magyar), ahol tudják, hogy az egyén csak a saját teljesítményére (és nem történelmi hősök ködös tetteire) lehet büszke, és hogy saját történelmüket is kritikusan kell értékelni, leírni, bemutatni. A német társadalom ezért nem érzi identitásvesztésnek, ha történelméről nem mondákból, hanem kritikus leírásokból, elemzésekből értesül, és ha büszkeségének alapja nem bármely akár pozitív vagy negatív történelmi személy tette, hanem saját és országának jelenlegi sikeres teljesítménye.
A magyar jobboldal ezzel szemben úgy véli, hogy egy nemzet büszkeségének alapja történelmének kritikátlan dicsőítése; az egyéni sikerek hiánya miatt kell a ködös kollektív büszkeség élményét kínálni a kudarcos országokban. Görögországban is számos bal- és jobboldali tüntető komolyan gondolja, hogy „a náci németek", „a barbár germánok" csak ne merjék kioktatni „Arisztotelész és Szophoklész népét".
Techet Péter elemzése a HVG-hu-n >>>
Egy stanicli, amit elpukkantunk, s mehet a kuka édesanyudba!
Vili, pöcs kém?!:D