Az összeg az ötszöröse annak, mint amit összes dolgozója tavaly egész évben fizetésként kapott. 800 millió forint osztalékot fizetett Mészáros Lőrincnek a saját és a felesége tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft. a 2012. évre – áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett beszámolóban. Ezt az áprilisi felcsúti taggyűlésen a feleségével szavazták meg. Az április 30-i taggyűlési jegyzőkönyvben az áll, hogy „Mészárosné Kelemen Beatrix a saját döntése alapján a mai nappal lemond a 2012. évi osztalékról Mészáros Lőrinc javára”. A korábban gázszerelésből élő polgármester cége 2010 óta több mint ötszörösére növelte a forgalmát: 853 millióról 4,6 milliárd forintra emelkedett a nettó árbevétele. A vállalkozás 225 főt foglalkoztat. Bérköltsége az osztalék egyötödét, 157 millió forintot tett ki tavaly, ami mintegy 137 fős átlagos állományi létszámot jelent minimálbéren.
Mészáros Lőrinc 800 milliós osztaléka
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mátmar
Jó helyen született és jól benyalta magát! Ennyi!
Tekla
Szerintem egy jó jogász simán tudná bizonyítani ,hogy a minimál béren dolgoztatott emberekről lenyúzott millcsik a tisztességtelen haszon szerzés hozadékai. Mint olyan ,alapos ok ,egy kis cigányokkal jól telepakolt börtön látogatásra,hogy összenőhessen ,ami össze tartozik!
human
2010 óta több mint ötszörösére növelte a forgalmát. Mindezt a gazdasági válság közepén. Rendkívüli tehetség és Orbán tesz róla, hogy egyre több ilyen legyen az országban.
Egyébként így első ránézésre egy fillért nem bíznék erre a Mészáros Lőrincre. Nem szimpatikus az ürge.
Egyébként így első ránézésre egy fillért nem bíznék erre a Mészáros Lőrincre. Nem szimpatikus az ürge.
hallgatag
Hofi szerint:
Szopok-nyalok- gombot varrok...
hát IGY lehet egy polgármester milliomos...!!!
Szopok-nyalok- gombot varrok...
hát IGY lehet egy polgármester milliomos...!!!
Gyuri Géderről
Tetszik az ország népének. Mert ha nem tetszene már rég tettek volna ellene. Én miért nem teszek? Mert senki sem áll mellém.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Költse a " vagyonát " orvosra,gyógyszerre, meg az intenziv osztály növéreire...