A Nézőpont Intézet felmérése szerint egy most vasárnapi választáson a teljes népesség 32 százaléka szavazna a kormánypártokra. A közvélemény-kutató adatai alapján a Fidesz-KDNP jelenleg 1,8 millió voksot szerezne, de összesen két és fél millióan szimpatizálnak vele.

A Nézőpont Intézet az MTI-nek szerdán küldött elemzésében azt írta: egy hatékony mozgósító kampány révén a Fidesz 2014-ben megközelítheti 2010-es eredményét, amikor 2,7 milliós szavazótábor támogatta. Az intézet adatai szerint a Fidesz-KDNP-é az egyik legelkötelezettebb politikai tábor, szimpatizánsainak 72 százaléka elmenne szavazni, míg az összes megkérdezettnek csak 60 százaléka.

Az MSZP-re a teljes népesség 11, a Jobbikra 10, a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetségre 8, az LMP-re 5, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójára pedig 1 százaléka szavazna.

Az augusztus 6. és 10. között ezer ember megkérdezésével készült, reprezentatív felmérés eredménye azonban arra is rávilágít, hogy a bizonytalanok fele, a teljes népesség nagyjából 10 százaléka "kormányváltó hangulatban szemléli az ellenzéki oldal esélyeit" - olvasható a Nézőpont elemzésében.

Egy most vasárnapi választáson a jogosultak 60 százaléka venne részt: a Fidesz-KDNP 38, az MSZP 12, a Jobbik 10, az Együtt-PM 8, az LMP pedig 5 százalékot szerezne. A DK egyszázalékos eredményével nem jutna be a parlamentbe. A Nézőpont adatai szerint az aktív szavazók 26 százaléka bizonytalan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.