Mármint ahhoz képest, hogy kurvára nem szeretem. Sőt, konkrétan idegel a faszi, ahogyan nyüzsög, meg lamentál minden ötpercben, morzsinkálva a megmaradt kis szikkadt, plöttyedt liberálszocializmusát, vagy mijét. Szánalmas. Jobb helyeken az ilyet kellemes rekreációkba zárják ahol vagy leszokik a jancsika tutujgatásától, vagy addig verik, amíg nem lesz mit tutujgatnia. Ám a mi helyünk, ahova szopni rendelt a balsors, tudjuk, nem ilyen „jobb hely”: itt az ilyen negyedtehetsegű, félművelt faszkalapok, mint ez a Fletó is, komoly potenciállá válnak a gyöpön. De hiába, a Feri reménytelen. Ez a faszi leginkább egy majom, akit ágakon ugráló, banánzabáló vágóképeken tudok elképzelni, mármint ha nem vagyok muszáj elfogadni, hogy ő az egyik nagy magyar államvezető-jelölt. Sőt, konkrétan nekem ez a majom ugyanis olyan, mint szegény Bumszli kutyám: ő annyira hülyének bizonyult már nagykölyök korában is, hogy jobbnak láttuk kiherélni, hátha lenyugszik – ám miután ez nem hozta meg a kívánt...
Miért szeretem én a Gyurcsány Ferencet?
Forrás:
kikellennekjonni.blog.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:51
Tömegbaleset miatt megbénult az M7-es, teljes szélességében lezárták az autópályát
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Veszélyes lehet a sok kisstílű megélhetési politikai szerencse lovag számára akik tudják, hogy a fasorba sincsenek hozzá képest.
Tud valamit tehát félreteszik!
Új hozzászólás