A házelnök az 1945 és 1956 között kivégzett 352 politikai elítélt emlékére a XI. kerületben állított Memento emlékműnél mondott beszédében kiemelte: voltak, akik minden kényszerítő körülmény ellenére is nemet tudtak mondani. Áldozatuknak, "ennyi kínnak és könnynek" volt értelme, hiszen nekik is köszönhető, hogy az országban nem sikerült mindent a szocializmus képére formálni - tette hozzá. A Politikai Elítéltek Közössége által szervezett megemlékezésen Kövér László úgy fogalmazott: azokra emlékeznek, akik harcoltak a szovjet gyarmatosítás és "az életidegen, velejéig romlott rendszer" ellen, akiket nem rettentettek vissza a Vörös Hadsereg fegyverei, a deportáltak rettenetes sorsa, a kiépülő börtönvilág iszonyata, akik nem fogadták el, hogy Magyarország a Szovjetunió gyarmata legyen, és egy aljas, emebtrelen diktatúra alatt élje mindenapjait. A legkülönfélébb emberek voltak, de mind felismerték a rendszer aljasságát és embertelenségét, ezért harcoltak, hogy a nemzet élhessen, és közben...

Forrás: fidesz.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.