Ha Orbán Viktor elveszíti a választást, nem lesz maradása a politikában, ki kell vonulnia a közéletből – mondta Bajnai Gordon az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az Együtt-PM Szövetség vezetője szerint a Fidesznek is érdeke lesz egy esetleges vereség után, hogy „levegye a miniszterelnököt a tábláról”, mert ő vitte tévútra az országot. Az ellenzéki politikus úgy véli, ha Orbán Viktor mégis marad, akkor a Fidesz nem fog tudni visszatérni a tisztes jobbközép politikához, amire egyébként nagy szüksége lenne Magyarországnak. Bajnai Gordon azt mondta: a miniszterelnök azért beszél már csak reményekről, mert nincs olyan lényeges tény, ami alátámasztaná, hogy jól kormányoznának, és érdemes lenne megtartani őket 2014 után is. A választók nagy többségének egy reménye van, hogy 2014-ben megváltozik a kormány. Ezt a reményt mi képviseljük – jelentette ki. Az Együtt-PM Szövetség vezetője úgy véli: a rezsicsökkentés csak egy átverés, az energiaszolgáltatókat veszteségbe hajszolja a kormány, majd...
Bajnai: az alkotmányt rendbe kell rakni a választás után
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
- Rendkívüli hír: lezuhanhatott az iráni elnök helikoptere, az elnök is a fedélzeten volt
- Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
- Döbbenetes, ami Robert Ficóval történik, erre pár órával ezelőtt sem gondoltunk volna
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás