„Ne regisztrálj!” – erre szólították fel a romákat hétfő délelőtt a budapesti Kossuth téren tartott sajtótájékoztatójukon Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom alapítja, Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Szövetségének elnöke és Setét Jenő polgárjogi aktivista. Az új választási szabályok szerint nekik ugyanis – más kisebbségekhez tartozókhoz hasonlóan – dönteniük kell: vagy a pártok országos listájára, vagy a saját országos önkormányzatuk nemzetiségi listájára adják le a voksukat. Setét Jenő kérdésünkre elmondta: arra akarják felhívni a figyelmet, hogy minél többen éljenek a választójogukkal, és inkább a pártok listáira szavazzanak. Ha a romák nemzetiségi választóként regisztrálnak, a pártlistákra nem szavazhatnak, ezzel pedig a lehetőségét is elveszítik annak, hogy a parlament, illetve a későbbi kormány összetételét befolyásolhassák. Szerinte ez a fontosabb, ráadásul a kisebbségi lista összeállításának joga az Országos...
Roma szervezetek a cigányságnak: Ne regisztrálj!
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
- Rendkívüli hír: lezuhanhatott az iráni elnök helikoptere, az elnök is a fedélzeten volt
- Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
- "Borzasztó szerencséje volt" - megszólalt a verőcei polgármester a hajótragédia után
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás