A bíróság helyt adott az Együtt-PM és az MSZP indítványának, egyetlen szavazókörben rendeltek el újbóli voksolást.

A Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsának határozata szerint meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője szombaton.

Ócsai Beatrix tájékoztatása szerint, a bírói tanács megállapította, hogy a szeptember 22-én a bajai 3. választókerületben az időközi önkormányzati választáson a 32-es szavazókörben kampánycsend sértés történt, ezért ebben a szavazókörben meg kell ismételni a választást.

A Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsa határozatával megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság másodfokú, elutasító határozatát.

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pisti271
Remélem a megismételt választás az EBESZ felügyelete mellett zajlik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mangu
@leszúrt rittberger: Nagy baromságot írtál, majdnem megütöd TGM színvonalát. Ez majdnem olyan, mint Kádár - aki nincs ellenünk, az velünk van, kijelentése. A közömbösöknek sohasem volt, van és lesz képviselete. Tehát a döntő többség szerint nincs (köztük sincs) tisztességes, becsületes ember, akit képviseletükkel megbíznának. Akkor a 40% vegye tudomásul, hogy azt tehet amit akar. Hajrá!
leszúrt rittberger
@Mangu: A döntő (a szó szoros értelmében vett döntő) többség az, amelyik elmegy szavazni, és érvényesen szavaz. Ennek tükrében te írtál szerintem baromságot, de hagyjuk.
Mangu
@human: Aki a közvetlen közösségével kapcsolatban közömbös, mert nem ismeri őket, nem akarja, nem tartja méltónak arra, hogy érdekelje az, amiben és akikkel együtt él - bármire is hívatkozva, az megérdemli sorsát. Azért nem ártana, ha tisztában lennél a jelőlt állításal (rám erőltetik, mert nem érdekel vagy én választom), a választási rendszerrel, akkor nem írnál ilyesmit.
mate03
@Turbó Pasi: Orvos látott mostanában?
Mangu
@leszúrt rittberger: Te saját magad köpöd szemközt, Idézlek: leszúrt rittberger
@Mangu: A "nem megyek el szavazni" is egy szavazat. Egy üzenet, egy vélemény. Azt mondják, hogy kapjátok be, kit érdekel ez az egész szarság. Ez egy nagyon kemény vélemény, és csak egy oka van, hogy ezt nem érzi senki keménynek: ennek a 60%-nak nincs "képviselete", aki ezt a számot folyton felemlegetné.
Tehát nem a döntő többség (60%) alakítja közömbösségével a sorsunkat (itthon, hogy értsd). Nem kell válaszólnod, eléggé égsz már.
leszúrt rittberger
@Mangu: Akkó, jóvan. Akkó. Beszélgess magaddal, maugli.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.