Erőszakos, barbár, sunyi, szélsőséges, ocsmány és primitív. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója megpörgette a Jelzős Szerkezetek Riogatáshoz nevű szerencsekereket és ma ezek a szavak nyertek – mutatjuk mondatba foglalva.
A Fidesz azt kérdezi Mesterházy Attilától, az MSZP vezetőjétől, hogy továbbra is fenn kívánja-e tartani a kapcsolatot a baloldal "erőszakos és szélsőséges" szereplőivel, akik vasárnapi rendezvényükön lefejezték a miniszterelnököt ábrázoló szobrot. A kérdést Kocsis Máté fogalmazta meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A fideszes politikus emlékeztetett, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője vasárnap példátlanul "ocsmány és primitív performanszhoz" adta a nevét: a rendezvényen ugyanis egy Orbán Viktor kormányfőt ábrázoló hungarocell szobrot lefejeztek, majd feldaraboltak.
Kocsis Máté szerint Bajnai Gordon "sunyi módon" megpróbálta tagadni, hogy előre tudott volna a tüntetés forgatókönyvéről, szövetségesei azonban leleplezték, amikor elárulták, mindent előre egyeztettek.
Bajnai Gordon tehát nem határolódott el a történtektől, sőt kifejezetten védi is ezt az "erőszakos és barbár társaságot" – húzta alá a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint most Mesterházy Attilának kell választ adnia arra: asszisztál-e az "erőszakos és radikális" szereplők parlamentbe jutásához.
- a Manyup-elzsarolása nem volt pofátlanul sunyi ?
- a föld -és trafikmutyi nem volt pofátlanul sunyi ?
- a Lézer-csicskák között szétosztott 300 millió nem volt pofátlanul sunyi ?
- a rezsivakítás nem pofátlanul sunyi ?
- Orbán megszavaztatott 600.000 HUF-os cafetériája nem pofátlanul sunyi ?
- a pedagógusok átb***ása nem pofátlanul sunyi ?
- a végtag nélküli rokkantak egészségessé nyilváníttatása nem pofátlanul sunyi ?
elmentek ám a jó anyátokba - "kócsagok" !