Bajnai Gordon már igent mondott Gyurcsány Ferenc azon kezdeményezésére, hogy az ellenzéki erők ünnepeljék közösen október 23-át. Az MSZP még nem válaszolt. A Demokratikus Koalíció elnöke azért kereste meg az Együtt 2014-et és a szocialistákat SMS-ben és nem személyesen, mert - mint mondta - már visszafogottabb a viszony közöttük. "Attila és Gordon! Országjáráson vagyok. Mást se hallok, mint hogy össze kell fogjunk. Nem gondoljátok, hogy az MSZP-nek, az E14-nek és a DK-nak közösen kellene ünnepelni október 23-át?" - ezt az SMS-t küldte Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak. A Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalára is kitette a szöveget. "Most nyilvánvalóan hezitálnak, gondolkodnak az én kollégáim, hogy mi a jó válasz, én ezt megértem. De azt gondolom, hogy pár nap elég lesz nekik belül eldönteni, hogy mit kell erre válaszolni" – mondta a volt kormányfő.
Gyurcsány: Visszafogottabb a viszony Bajnaival és az MSZP-vel
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
- Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- Ezt a szép magyar nevet viseli a Habsburg fiú, aki a magyar trón örököse lenne, ha még lenne Osztrák-Magyar Mo...
- Ítéletidő éri el az országot hamarosan: kiadták a riasztást, heves zivatarokkal csap le a rettenet
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás