A Fidesz véleménye szerint nem éjszakázni és facebookozni kell, hanem kormányozni és dolgozni kellett volna a pedagógusokért - írta a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hoppál Péter arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök bejelentette: az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a napirend lezárása után a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselői. A kormánypárti politikus szerint a "Gyurcsány-Bajnai szövetség" kormányzása alatt létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat. A parlamenti ülésteremben, "ahová Gyurcsány Ferenc éjszakázni jár", a Fidesz két hét múlva megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását, amelyben már a pedagógus-béremelés következő, jövő évi üteméhez szükséges pénzügyi fedezet is rendelkezésre áll - hangsúlyozza a szóvivő.
Fidesz: nem éjszakázni, hanem dolgozni kellett volna a pedagógusokért
Forrás:
inforadio.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás