Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakázott öt, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, akik kedd délután öt órától szerda reggel nyolcig webkamerán és közösségi oldalakon keresztül tartotta a kapcsolatot az őket megkereső emberekkel.
Gyurcsány Ferenc akciójuk végeztével, szerdán az MTI-nek azt nyilatkozta: a parlament vezetése kifejezetten korrekt együttműködést mutatott eleinte, "aztán valami megváltozott", mert nyolc órakor lekapcsolták a villanyt, így sötétben kellett dolgozniuk.
A pártelnök ezres nagyságrendűre tette a velük folytatott beszélgetésekbe bekapcsolódók számát, azt mondta, Kanadától Stockholmon át Bécsig mindenhonnan kaptak megkereséseket, amelyekre egymást váltva válaszoltak. Elmondta, hogy az interneten feltett kérdéseket minden, a vitába bekapcsolódó ember láthatta, így azt is ellenőrizhették, hogy a politikusok valóban azokra válaszolnak-e. Az eredeti téma – a közoktatás átalakítása – mellett számos egyéb kérdés, így például a földügyek, a dohányboltok, a fiatalok külföldre vándorlása, illetve az egészségügy is szóba került.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás