Fekete öltönyről mélykékre váltott, hét perc helyett harmincat beszél, a pesti sörözőt dolgozószobára cserélte és amire elég volt korábban egy óra, arra most tíz napot szán. Orbán Viktor 1989-es első beszéde után ismét a Hősök terén szónokol. Mi változott Orbán beszédeiben az elmúlt 24 évben? A múlt. Orbán 1989. június 16-án hét perc alatt írta be magát a rendszerváltás történelmébe. Ennyi ideig tartott az a beszéd, melyben szabad választásokat és a megszálló orosz csapatok távozását követelte. Fekete zakóban, fehér, keménygalléros, felső gombjánál megeresztett ingben beszélt. Beszédét az ősfideszesekkel tartott konzultációt követően a budapesti Trió söröző pultjánál írta, a fáma szerint alig egy óra alatt. Huszonhat éves volt ekkor. A jelen. Orbán idén ötvenéves. Beszédeinek hosszúsága az évek alatt a négyszeresére nőt, 26 perc és fél óra között ingadozik. Ennyi az az idő, amivel a hallgatóság figyelmét még igénybe lehet venni – magyarázta lapunknak a 2010-es kampánykörútja egyik...

Forrás: borsonline.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csikknorisz
Régen úgy hadart, hogy 7 percbe sűrítette a harmincat. :)
bakegya
Akkor,89-ben egyszer vágta át a jónépet,mára meg már napona négyszer is kevés neki...
Nekem egy is bőven sok belőle...
ila51
O V : - Sok a rezsi mama ?
mam - A rizsa a sok , Fiam !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.