A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.
A kormány biztos volt benne, hogy az általa eltervezett politika végrehajtásával megindul a magyar gazdaság növekedése – jelentette ki az interjúban Orbán Viktor, utalva arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.
A miniszterelnök közölte: a munkahelyvédelmi akcióterv, a gyed extra, a kiskeresetűek adókedvezménye és a rezsicsökkentés is már a mostani gazdasági növekedés eredményének a lefordítását jelenti a mindennapi életkörülmények nyelvére.
Felidézte: tavaly, az idei költségvetés megalkotásakor azt az álláspontot képviselte, hogy ha teljesülnek a kormány várakozásai, és év közben nem adják fel az irányvonalat, akkor 2013 negyedik negyedévében – az előző évhez viszonyítva – Magyarországon lehet a legnagyobb gazdasági növekedés egész Közép-Európában, amire hosszú évek óta nem volt példa. "Azt a gazdaságpolitikát folytatjuk, amellyel korábban éllovasai voltunk a régiónak, és én mindig is hittem abban, hogy ez meghozza az eredményt" – mondta.
Jelezte ugyanakkor, továbbra is számít vitákra Brüsszellel, mert a kabinet több nagy európai érdekcsoportnak is rálépett a tyúkszemére. Mint fogalmazott, a magyar gazdaságpolitika vesztes oldalán lévő bankoknak és nemzetközi cégeknek erős érdekképviseletük van Brüsszelben, a dolgoknak pedig az a rendje az európai politikában, hogy ők továbbra is tiltakozni fognak a bankadó és a különadók miatt.
"Ezek a csoportok továbbra is ellenfeleink Brüsszelben" – tette egyértelművé Orbán Viktor, hangsúlyozta azonban, hogy Brüsszelben is vállalni kell a gazdaságpolitikai vitákat.
"Most azonban sokkal több töltény van a tárban, mint korábban volt, vastagabb a muníciónk", hiszen megjöttek az eredmények – mondta a kormányfő, felsorolva, hogy az államadósság csökken, a költségvetést ellenőrzés alatt tartja a kormány, a gazdaság nő, a külkereskedelmi és a fizetési mérleg rendben van és a devizatartalékok is jó szinten vannak.
Ezért Magyarország könnyebben vívja meg vitáit Brüsszelben, mint korábban – magyarázta.
Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani gazdasági növekedést – amely mögött a magyar vállalkozók és munkavállalók teljesítménye áll – úgy kell megbecsülni, hogy közben Európában válság van, a bankok pedig több ezer milliárd forintot vontak ki a magyar gazdaságból, mert az anyabankok rossz bőrben vannak, vagyis a magyar gazdaság számára elérhető pénzmennyiség jelentősen csökkent.
Ezért volt fontos, hogy a jegybank a vezetőváltás után olyan programokat hirdetett meg, amelyek pénzt biztosítanak a reálgazdaságnak. Ez bejött, ezt a politikát érdemes folytatni – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A kormányfő ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a mostaninál is nagyobb, 3-4 százalékos növekedést akkor tud elérni Magyarország, ha a bankok is aktívan beszállnak a hitelezésbe.
Ehhez azonban nem a magyar gazdaságpolitikának kell változnia, hanem a külföldi bankoknak kell otthon rendbe tenniük magukat, akkor ugyanis megerősödnek, és újra hitelezni fognak Magyarországon – mondta.
A devizahitelesekre rátérve a miniszterelnök arra biztatott minden érintettet, hogy éljen a biztos tehercsökkenést jelentő árfolyamgát lehetőségével, rendezze adósságait, tegye magát pénzügyileg rendbe. Fontosnak nevezte, hogy a családok fogyasztása, házépítése, lakásbővítése stabil pénzügyi alapokon történjen, vagyis először az előző hiteleiket tudják le.
Orbán Viktor ismét utalt a bíróságok szerepére a devizahitelesek ügyében. Álláspontja szerint ha a fontos vitakérdésekben az igazságszolgáltatás az emberek oldalára áll, akkor már nem a lakosságon kell majd segíteni, hanem a pénzintézetek esetében kell megnézni, "mit tudunk a bankoknak segíteni ahhoz, hogy teljesíthessék az emberekkel szembeni kötelességüket".
Ha azonban az igazságszolgáltatás nem áll az emberek oldalára – folytatta –, akkor a kormánynak kell ezt megtennie, és akkor nem a bankok, hanem az emberek szempontjából kell vizsgálnia az ügyet.
Jó lenne azonban, ha az igazságügyi rendszer igazságot szolgáltatna az embereknek, és a kormánynak ezen igazságszolgáltatás következményeit kellene pénzügyileg kezelnie – mondta, jelezve, ezt tartaná normálisnak, nem pedig azt, hogy a kormány próbál igazságot szolgáltatni az igazságszolgáltatás helyett.
Az interjúban szóba került a közelgő parlamenti választás is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök az ellenzékre utalva úgy fogalmazott: most azok az emberek ígérnek meg mindent, akik négy évvel ezelőtt mindent elvettek az emberektől.
Ezért "nem azzal érvelek, hogy nekik nincs igazuk, hanem hogy sosem volt igazuk" – mondta Orbán Viktor.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vagyis Románia, Bulgária is már jobban teljesít, mint Magyarország!
"Novber 17-ig heten, november 17. és december 1. között pedig további négyen szenvedtek fagyhalált. Valamennyi áldozat férfi volt, fiatalkorú nincs köztük. A 11 személy közül heten a szabad ég alatt hűltek ki, négyen pedig fűtetlen otthonaikban.
Egyelőre még nincs kimutatás arról, hogy hány embert szállítottak kórházba kihűlés miatt, és közülük hányat nem sikerült megmenteni. Az elmúlt évek tapasztalata szerint megközelítőleg annyian haltak meg a kihűlés miatt kórházba kerültek közül, mint amennyien a közterületen és saját otthonukban hunytak el – tudatta az MSZF."
11 halott már most, mikor a napi átlaghőmérséklet még nincs is 0C alatt!
4 ember saját fűtetlen lakásában fagyott meg!!! Ez lehetne az ország szegénységi- és empátiás mutatója is!
Új hozzászólás