Ha Szanyi fideszes lenne, már rég beperelték volna a bajai videóval kapcsolatos állításai miatt – írta a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Kedves Tibor, elolvastuk, hogy azt mondtad a bajai videó kapcsán: "az MSZP azt az egy felvételt kapta, amelyet a DK rendelt meg bizonyítékként". Azt is mondod, hogy "fizikai kiváltó" szintén a DK – írta kedden nyílt levélben Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője.

Tibor, otrombán hazudsz, és ha fideszes lennél, már bepereltünk volna. Csak azért nem tesszük, hogy ne terheljük a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt választási összefogásra ítélt kapcsolatát – írta.

Amit teszel, súlyosan árt az Orbán-rezsimet leváltani akaró demokratáknak, az együttműködés ügyének, bele se merünk gondolni, miért viszed ezt a szerepet. Hacsak nem azért, mert te jövőre Brüsszelbe mész dolgozni és már nem is érdekel, nyakunkon marad-e még négy évig az önkény – folytatta Gyucsány jobbkeze.

Mi kiálltunk az MSZP mellett a bajai videó kapcsán, erre te hátulról szúrsz. Gyorsan be kéne fejezni, mert muszáj lesz közösen dolgoznunk a kormányváltás érdekében. Megkérjük a DK tagjait, szimpatizánsait, ne üljenek fel az ehhez hasonló provokációnak, és a szavaidat a jövőben sem kívánjuk kommentálni a nyilvánosság előtt. Egyszer megtettük, reméljük, értesz belőle – zárta sorait Gréczy Zsolt.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sede
nem biztos, hogy hülyeséget mondott szanyi...
Vizual
Szanyi megint beivott. De valahogy Mesterházy szintjére zuhan az MSZP. Nyilván ez az amiről a pártelnök beszél mindig. Az összefogásról, melyben mindenkinek félre kell tennie a sérelmeit és a rágalmakat a másik irányába. Igaz sokan látjuk a Mesterházy klán romboló tevékenységét. Jól kifogtuk. Egyik alkoholista, a másik határozatlan, a harmadik meg - Bajnai - keresi önmagát.
mariaberta
Ehhez csak annyit írok, mint annak idején írtak kis iskolások -mondjuk az iskola falára-,
Tibor HÜJE!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.