A rendőrség és a titkosszolgálatok közt félúton, valódi külső kontroll nélkül végzi titkos tevékenységét a Terrorelhárítási Központ – írja a hvg.hu.

Bár nem verik nagydobra, a bűnözők elfogásán és Orbán Viktor védelmén kívül a TEK-nek joga van például telefont lehallgatni vagy lakásokba behatolni – olvasható lapban.

„A titkos eszközök és módszerek igénybevétele súlyos beavatkozást jelent az egyén életébe, alkalmazásuknak csupán kivételesen, átmeneti, nem végső megoldásként lehet helye" – állapította meg a magyar Alkotmánybíróság (Ab) már 2007-ben. Ezt a régi határozatot a múlt héten némileg továbbfejlesztették az alkotmánybírók, mikor egy, a TEK jogköreit érintő panasz elbírálásakor kimondták: az igazságügyért felelős miniszter – jelenleg Navracsics Tibor – a hatékony külső kontroll érdekében indokolni köteles, ha úgynevezett titkos információgyűjtésre ad engedélyt a terrorelhárításnak.

A belügyminiszteri előterjesztés indoklása szerint a TEK „feladatainak hatékony ellátásához szükséges az ún. szűrő-kutató titkos információgyűjtő tevékenység végzése, amely garanciális okokból az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött". Mivel ezt a feladatot a nemzetbiztonsági szolgálattól vették át – írta az indoklás –, a kormány szerint logikus, hogy a TEK „szűrő-kutató információgyűjtő tevékenységére" is ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint a nemzetbiztonsági szolgálatokra.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
@dömdödöm: Eszembe jutott egy régi, de felújítható vicc.

- Honnan lehet tudni, hogy a TEK lehallgatót telepített a lakásodba?
- Eggyel több szekrény van a szobában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
@Mangu: valahol igazad van. Mielőtt Orbán megérkezett volna is volt. Szervezetileg és testületileg, úgy Napóleon óta. A belső viszonyokat meg már az ősember is figyelemmel kísérte a hordák időszakában. "Hírt" szereztek, és ezt teszik manapság is. Ilyen vagy olyan okokkal módszerekkel és technikával. Itt Magyarországon is megvan a nemzet biztonságához szükséges aparátus, régen ezt ezt számokkal jelölték, pld. III/III. :)
Orbán óta is megvan ez a dolog, de a TEK olyan jogositványokat kapott, mely egyedülálló és a lehetőségek tárháza. Korlátlan, és nem tudom milyen korlátai vannak. Plusz ugye Orbán védelmét látja el, a Kormányőrség megszüntetése után, és külföldön akciózik (?), belföldön üldözi a bűnözőket stb. Szóval korlátlan hatalom. Olyan vezetővel aki távozott a liberális rendszer rendőrségétől és Orbán mellett kötött ki, mint testőre. / Igy olvastam !/ Egy Rendőrtiszti Főiskolával lett tábornok, de az már nem derült ki, hogy milyen szakon és területen dolgozott, miért távozott stb. Mert lehetne bonyolítani.
Nos kedves Mangu ! Egyetértek, hogy szükség van titkosszolgálatra De mára nem az egyént, hanem az államot kellene megvédeni, függetlenségére meg azért van szükség, mert amint láttuk külföldön fel tudnak lépni a korrupt vezetők ellen. Nálunk... (bocs elfogyott a karakter.)
joopapa
@coyote3: Csak azért mert az már foglalt. De különben jogos a kérdés!
Borsodi Tamás
Meg csináltáák az új 3/3-as ügy osztályt de lessz még akasztás,meg orbánt a dunába szlogen!!
Desischado
Persze hogy kell, mert Hazugovics és a bandája olyan bátor, hogy a népnek demonstrálni, kell, hogy ők milyen remek emberek, ezért van rájuk szükség!
hallgatag
@YAK: tegnap 9:19...ÖRÖKZÖLD !!! és ma is él !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.