Ez az egész történet tényleg annyira szomorú, hogy nem is itt lenne a helye, csak hát az emberi butaság vicces, a politikusi pedig még inkább. A sztori röviden az, hogy Orbán Viktor október 23-án elmondott egy kínos beszédet a Hősök terén, miközben egykori párttársa és barátja, Ungár Klára egy kicsit odébb egy sokkal kínosabb rendezvényen egy felejthetőt. Aztán Ungár szépen hazament és meghallgatta, miről maradt le, majd a miniszterelnöki szónoklaton úgy kiakadt, hogy egy hét múlva háborús uszítás és közösség elleni uszítás miatt feljelentette Orbán Viktort. Ezért: 2013. október 23-án a Hősök terén több tízezer ember előtt elmondott beszédében a miniszterelnök a jelenlévőket arra szólította fel, hogy: „szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!...

Feltöltő: barew7
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Igen érdemes volt. És igen uszítás volt. És lesz is még. Tessék nézni Hitlerről szóló filmeket - elborzaszt az azonosság - és nem szocialista propaganda filmekről beszélek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.