Nagyszabású partit adott a filmeseknek az Andy Vajna kormánybiztos felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Filmalap. A hatoslottóból befolyó pénzből a filmtámogatások mellett jutott csokiszökőkútra, műhóesére, Fenyő Miklósra és taxiszámlára is. A Magyar Nemzeti Filmalap megadta a módját a karácsonyozásnak: felfűtötték a Vasúttörténeti Park nagy hangárját, a vendégeket pedig egész este hulló műhó fogadta a bejáratnál. A fűtést már a meghívón is beígérték a vendégeknek, akiktől elegáns ruhát kértek a szokatlan helyszínre is. A magyar filmgyártást összefogó cég információink szerint ötszáz vendéget hívott meg a december 14-ei partira, és a meghívókra – valószínűleg azért, hogy el is menjenek a belvárosból jócskán kieső helyszínre – még azt is ráírták, hogy a vendégek taxiszámláját is a cég fizeti. A hangár nagy részét hatalmas kerek, sötét és fehér abrosszal terített asztalok foglalták el, amelyeken egy-egy kis fehér műfenyő volt a díszítés. Nagy fehér, karácsonyi fényfüzérrel díszített műfenyők lógtak a plafonról is, ezek adták a hangulatvilágítást – mesélte az Origónak a parti két vendége. Volt egy hatalmas, hagyományos karácsonyfa is, és a svédasztalos vacsorán is karácsonyi fogásokat kínáltak. Volt libamáj, töltött káposzta, sokféle saláta is, desszertnek pedig bejglit és rétest kínáltak, és egész este csobogott a csokiszökőkút is. “Anyukám jobban csinálja a kacsacombot, de azért ehető volt” – mondta az egyik vendég.
Ingyen taxival és műhóval ünnepelt az állami filmalap
Forrás:
Origo
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
- Az éj leple alatt csapott le a TEK a móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
A mi adónkból dőzsölnek, míg sokaknak ennivalóra sem telik, ezek Hollywood-ot játszanak! Nem sül ki a szemük!
hetöndöe
Rohadék tetves banda,erre lassan nincsenek is szavak.
dömdödöm
Megint ünnepeltek úgy hogy nem volt mit . :-(
hetöndöe
@dömdödöm: Hát tényleg nem volt mit,mert mióta ezek a rohadékok regnálnak ,egy épkézláb magyar film sem készült,sőt a filmszemle is elmaradt.
Tán azt ünnepelték,hogy a saját pénzünkből butítanak bennünket,és ehhez sok barom még tapsol is nekik.
Tán azt ünnepelték,hogy a saját pénzünkből butítanak bennünket,és ehhez sok barom még tapsol is nekik.
dömdödöm
@hetöndöe: Igen , ha valamit ünnepeltek akkor azt hogy sikerült rátenni a kezüket a pénzre ,film pedig zéró . Nulla ! :-( ahogy mondod . Hogy lessz -e valami ebből ? Kétlem ! mitől lenne ? :.(
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
a bőr nem sül le a pofátokról ?
krisna.hu/wp-content/uploads/2013/04/husveti_ffl_2.jpg