A földmutyi miatt lemondott egykori parlamenti államtitkár az összes megyére kiterjedően feldolgozta azoknak a földbérletpályázatoknak az eredményét, melyeknek kihirdették a győzteseit szeptember elsejéig – olvasható a hvg.hu cikkében.

Bár eddig az időpontig a meghirdetett területek alig húsz százaléka talált bérlőre, a kirajzolódó kép így is megdöbbentő – állítja a lap.

"Államtitkárságom utolsó fél évét végigküszködtem, hogy a földbérlet-pályázati rendszer tisztességes legyen. Teljesen világos volt ugyanis, hogy a lezsugázás előkészítése megy. Amikor tavaly januárban láttam, hogy az első eredmények is tényleg ezt igazolják, akkor álltam fel." – mondta Ángyán József.

A birtokméretek alapján az a tendencia figyelhető meg, hogy sokan vannak, akik nagyon keveset nyertek és kevés nyertes vitt el nagy földterületeket.

Ppéldául Mészáros Lőrinc, felcsúti polgármester Búzakalász 66 Kft.-je 22 nyertes pályázatával több mint 1000 hektárt kapott Fejér megyében, pályáztatás nélkül további 3 állami földrészletet bérel. A pályázatokon szintén 1000 hektár fölött nyert a Gerzsánszki-rokonság Borsodban és Szabolcsban, illetve a Héjja Testvérek Kft. Csongrád megyében, de az előbbi még 34, az utóbbi 107 darab birtoktest bérleti jogát is megszerezte pályázat nélkül. Ángyán összesítése szerint a pályázatokon a legsikeresebb 14 érdekeltség 495 állami földrészlet bérleti jogát is megkapta a földalaptól – anélkül, hogy pályázniuk kellett volna – olvasható a hvg.hu cikkében.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Nemsokára az ő háza előtt is megáll a fekete kocsi.
lenhardtibolya
Minden tiszteletem Ángyán professzor úré. Ő valóban tisztességes megoldást javasolt, és szerette volna, ha a földpályázaton valóban a földművelő magyar családokhoz kerül a föld, ezzel megélhetést juttatva nekik. Amit a professzor úr megtervezett, azt ma már csak verbálisan szajkózzák a döntéshozók, miközben a földeket kedvük szerint adják oda a saját maguk által kiválasztottaknak. A nyertes pályázatok titkosak, tehát nem lehet megismerni, hogy miért éppen az győzött, amit választottak, ráadásul jelentős szubjektív megítélés is benne van az elbírálásban. Miért? Szabad a gazda...
bukfenc
csodálkozom, hogy a parasztság nem vette elő még a -kaszát-kapát!
Bár, a mai világban inkább: kalasnyikov, uzzi,scud, stb stb
sentinel216
László Baranyai
Ajánlom a műszaki irányultsága mellett, vegyen egy - két szemesztert a történelem szakon is! Olyan, hogy "kommunista évtizedek", soha nem voltak a magyar történelemben! A rendszerváltás előtti időszak NEM volt kommunizmus! Az ön korosztályát erősen félre vezették, de önszorgalomból tanulni, utána nézni dolgoknak, nem szégyen.
sentinel216
László Baranyai
Egyéb iránt egy akkori kisebb TSZ vezetése jobban elirányítaná ezt az országot, mint a volt kollégista haverok bandája, ezt a jobb sorsra érdemes országot. Matolcsi csak jelenthet egy akkori TSZ könyvelőnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.