Mint ismert, Tünde személyét nemkívánatosnak nyilvánította a szervező Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a parlamenti gyerekkarácsonyon.

"Előadó vagyok, énekléssel szeretnék foglalkozni, nem politikai csatározásokkal" – zárta rövidre a Borsnak Krasznai Tünde, aki azt azonban elárulta: nem azért nem kíván nyilatkozni ebben a kínos ügyben, mert ne lenne véleménye.

"Nem tartom megalázónak a történteket, és a Parlamentben egyszer majd talán szívesen elmondanám a véleményem" – folytatta az énekesnő, aki az ünnepek alatt próbálta olyan messze tartani magától a híreket, amennyire csak lehetett.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Félö, hogy egy pár " vendégével " összefutna, persze
akkor kinek is lenne ez nagyon kínos ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lenhardtibolya
@kiskutyauto: Nem tudom honnan veszi a számokat, százalékokat, pl. hogy a nők fele kurtizán, ill. a férfiak háromnegyed része vette már igénybe prostik szolgáltatásait. A családomban és az ismeretségi körömben nincs egyetlen ilyen személy sem, pedig meglehetősen sok embert, családot ismerek. Lehet, hogy a számai nem valósak, de az is lehet, hogy az Ön környezetében másként alakul a statisztika...
kiskutyauto
@lenhardtibolya: Hát látszik hogy kedves Ibolya a meztelen király új ruháját maga is csodaszépnek tartja. A látszat és a képmutatás áldozata. Majd az ismerős be fogja jelenteni a piszkos titkait nem? Esetleg írja ki a homlokára. Nem kéne ennyire naivnak lenni... Továbbá pontosabban kéne olvasni. Egyáltalán nem írtam ilyet hogy a nők fele kurtizán.. Így lesz az "elmebeteg"-ből, "elmehetek"... Olvasni kéne és szöveget értelmezni...
lenhardtibolya
Megpróbáltam "értelmezni" a szöveget: "a mindenkori fiatal női korosztályt (tehát kb 14 és 45 között) 50%-ban érintette és érinti így vagy úgy hazánkban a szexipar". Ezt írta szó szerint, ami az én értelmezésem szerint bizony 50 %, vagyis a fele a nőknek.
hajhagyma
ott tolvajok és gyilkosok vannak ...és Tündinek ott nincsen keresni valoja
kedwes
Kedves Tünde!
Ne alacsonyodj le hozzájuk, ha már túlléptél rajtuk!
aha
pornós jelen...és nem mult a tündéé. semmi bajom vele . semmi oka védekezni a parlamentbe végképpen nem. elég ha tudomásul veszi, ő nem nyerő sem most de még egy liberálbolsi parlamentben sem...mindent a maga helyén. láttam a pornó filmjeit ..tele a youtube. izléses-finom----semmi gondom. de a parlamenti lépcsőre nem kell ...szexnedvet cseppenteni...már bocsánat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.