Felmentette a hamis tanúzás vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével – közölte az MTI érdeklődésére Sebes Péter ügyvéd, a vádlott védője.

Szilvásy ellen a Központi Nyomozó Főügyészség tett feljelentést 2011 tavaszán a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során, mert a főügyészség szerint Szilvásy tanúvallomásában hamisan állította azt, hogy a Benedek közreműködésével vásárolt facsemetéket nem fizette ki.

A hamis tanúzás ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat Szilvásy ellen 2012 tavaszán. A büntetőjogi felelősségre vonás alapkérdése a körül forgott, vajon igazat mondott-e Szilvásy György, amikor az ügyészségi nyomozók kérdésére úgy vallott: kifizette a harminc különleges gesztenyefa-csemetét. Az ügyészség szerint nem.

Sebes Péter ügyvéd szerint a bíróság nem volt könnyű helyzetben, mert az ügyészség rendkívüli – jogi érvekkel nem indokolt – sietsége miatt úgy kellett döntenie a hamis tanúzásról, hogy az alapügyben, melyről Szilvásy vallomást tett, a tárgyalást még meg sem kezdték.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a bíró felmentő ítéletének indoklásában arról beszélt, hogy az ügyészség nem támasztotta alá bizonyítékkal, adattal, ténnyel, hogy Szilvásy tanúvallomásában nem mondott igazat.

Az ügyész a felmentő ítélet ellen bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, így az nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.

Benedek Fülöp 2003 és 2006 között az agrártárca közigazgatási, majd 2006-tól 2008-ig szakállamtitkára, 2008 és 2009 között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt. E tisztségeiben végzett tevékenysége nyomán több ügyben gyanúsítottként hallgatták ki az egykori államtitkárt, az egyik ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2011-ben jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte egy pákozdi ingatlanügylet során elkövetett hivatali visszaélés miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.