Hazánkban a szegénység ma még nem délamerikai vagy afrikai méretű, de azért égbekiáltó. Kétségkívül akadnak becsületes próbálkozások állami, önkormányzati, egyházi és civil oldalról egyaránt, de még csak olyan szerény előjelei vannak egy paradigmaváltásnak, mint a Szent Egyed Közösség vagy az Evangéliumi Testvérközösség tevékenysége. Pedig Ferenc pápa - akit most nem annyira a katolikusok fejének tekintek, hanem prominens kereszténynek és humanistának - olyan programot hirdet a találkozás, a befogadás, a testvériség és a szolidaratás jegyében, mely elől lehetetlennek tűnik kitérni, méghozzá nem csak a katolikusoknak, hanem a más keresztényeknek, nem keresztény vallások híveinek, nem vallásos humanistáknak és mindenféle jóakaratú embernek. „Az egyháznak ki kell lépni önmagából és elindul a létezés peremvidéke felé” - jelenti ki Ferenc pápa, ami azt jelenti, hogy nem elegendő az eddigi jámbor jótékonykodás valamivel buzgóbb folytatása, hanem elkerülhetetlen a célok és prioritások...
Kamarás István: A látogatás szentsége
Forrás:
evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 09:00
Varga Judit miatt hatósági vizsgálat indulhat, Magyar Péter feljelentést tesz – Különösen védett személyes információk szivárogtak ki
Itthon
- 2024. May 6., 08:35
Teljesen leáll a kórházak működése? – Több tízmilliós NAV végrehajtás több intézményen
Nagyvilág
- 2024. May 6., 07:56
Özönlenek a magyar bevásárlóturisták a szlovákiai boltokba – ezek a slágertermékek
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
Új hozzászólás