Az államközi kapcsolatokban elemi udvariassági szabály megemlékezni egy ország, jelen esetben a köztársasági Irán megalapításáról – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Havasi Bertalan az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött kormányfői távirattal kapcsolatos ellenzéki bírálatokra reagált.
Szerdán a baloldali összefogás pártjai úgy kommentálták a miniszterelnöki táviratot, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarország egyre gyorsuló iramban iratkozik ki az euroatlanti országok közösségéből, az LMP pedig azt közölte: a miniszterelnök rossz helyen kampányol.
Az iráni nemzeti ünnep alkalmából Áder János államfő is táviratban üdvözölte az iráni népet. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatósága közleményében szintén azt írta: a diplomáciai udvariasság – immár évszázados – hagyományai szerint nemzeti ünnepük alkalmából azoknak az országoknak a népét, amelyekkel diplomáciai kapcsolatban állunk, az adott ország vezetőihez intézett táviratban vagy levélben köszöntjük. Közleményükhöz csatolták Sólyom László volt köztársasági elnök 2010-ben kelt, az iráni államfőhöz intézett, hasonló tartalmú üdvözlő táviratát is.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
azok ugyse tudjàk, hogy mit jelent az udvariassàg, legalàbbis nemtudjàk èrtèkelni, mint mi magyarok.Az udvariassàg ma màr nem divat.
Elhiheted, hogy egyiket sem tyúklopásért lógatták fel. Aki nemi erőszakot követ el, gyilkol stb. az nem is érdemel mást!
Új hozzászólás