Sokkal keményebb, professzionálisabb munkára van szükség, különben az oktatás sosem fog elmozdulni arról mélypontról, ahova süllyedt – jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár szerdán Barcson a Széchényi Ferenc gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón.

Hoffmann Rózsa a térségi iskolaigazgatókkal és tankerületi igazgatókkal folytatott szakmai beszélgetés után azt mondta: a pedagógusok béremelésének első és második lépése megtörtént – ezt mindenki örömmel tudomásul is vette –, de ennek az életpályának része az is, hogy fejlődést várnak el a pedagógusoktól, az oktatás, a nevelés színvonalának javulását.

Ez nem többletmunkát jelent a pedagógusoknak, hanem intenzívebb, szakmaibb és keményebb munkát – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: ezt sokan belátják, megértik, tudomásul veszik, és teszik a dolgukat. "Van kétszáz ember, aki ez ellen tiltakozott, és bojkottot hirdetett, de van most már 18 ezer, aki már ott tart, hogy a portfóliója majdnem összeállt" – jegyezte meg.

Hoffmann Rózsa közölte: "mi arra készülünk, és úgy látjuk, minden esélyünk megvan arra, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség folytathatja majd a kormányzást". Akkor pedig folytatják a megkezdett átalakításokat, mert "az irány jó".

Folytatják a mindennapos testnevelést, az erkölcstan- és hittanoktatást, a közösségi munkát, a tanfelügyelet kiépítését, a pedagógusok minősítését, valamint a pedagógusok béremelését – mondta. Hozzátette: jelentős változást várnak attól, hogy 2015-től minden hároméves gyermek óvodába fog járni. Intenzíven foglalkoznak majd a művészeti neveléssel, "amire eddig kevés erőnk és időnk marad", és foglalkoznak a kollégiumok helyzetével, valamint előkészítik az érettségi rendszer megújítását.

Az államtitkár az elmúlt négy évet értékelve azt mondta: "óriási változtatásokat tettünk, illetve indítottunk el minden téren. Az én szakterületem az iskolaügy, ezen pedig kiemelten mindent a megújulásnak rendeltünk alá."

Nem volt hibátlan minden intézkedésük – ismerte el, de úgy vélekedett, hogy ez nem is várható egy ilyen nagy rendszer gyors ütemű átalakításánál.

"A gyors átalakulás problémát okozott sokaknak, ezt belátom, mégis azt kell kérnem minden oktatásügyi szereplőtől, azt mérlegelje, hogy annyira rosszak voltak már az eredmények, a visszajelzések az oktatásról, hogy nem várhattunk újabb négy évet. Ezért döntöttünk a gyors átalakulás mellett, vállalva annak minden negatív velejáróját" – fogalmazott, hangsúlyozva: a jó szándék és a szakértelem megkérdőjelezhetetlen.

Hoffmann Rózsa szerint április 6-án arról is véleményt mondanak a választók, hogy akarnak-e egy olyan országot, ahol megint iskolák százait zárják be, pedagógusok ezreit bocsátják el, és a tanulók eredménye romlik, avagy egy olyan országot akarnak, ahol az iskolák megmaradnak, sőt újak nyílnak, ahol a pedagógusokat nem elbocsátják, hanem megbecsülik jelentős fizetésemeléssel.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Bizony, Rózsika elvtársnő, professzionálisabb oktatásra lenne szükség.
Az egyedüli akadálya Ön, saját maga.
Ész is kéne, de azt sajnos nem lehet mutyizni, akárhogy is próbálja, nyugdíjésahalálközöttkomcsititkárelvtársnő.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
perfekt
Kétlem,hogy ismernéd a professzionális,szó jelentését--az nem a fércmunkákra vonatkoztatható jelző.
Hellcat
Bizony Rizsarózsa...mélypontba tereltétek...professzionális munka kell...tehát takarodjatok a haverjaitokkal együtt mert a fidesz-kdnpben senki nem szakmai tehetsége miatt van ott ahol hanem haveri alapon...
Nil
Inkább ne dolgozzatok! Ezt az egészet úgy el kell felejteni ahogy jött. Csak azt csodálom hogy a Klebelsberg utódok nem tiltakoznak. VAjon mennyi pénzt kaptak? És milyen szerződést írtak alá?
gazdag dezső
Valaki mondja már el neki hogy milyen véleményekkel bír!! A közemberek,és a szakemberek milyen véleménnyel vannak a munkájáról!!!Nem süllyed el a föld alá ???
Desischado
Ennyi erővel akárki odaülhetne, akkor sem tudná jobban elszúrni, mint amennyire ti elszúrtátok rózsi nyanya!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.