Miközben a Fidesz bünteti az utcán élő hajléktalan embereket, a kormány közmunkára kötelezi a szegény embereket, ha állami támogatást akarnak, Bús Balázs III. kerületi polgármester és fideszes parlamenti képviselő előterjesztésére, Keszegné Menczer Erzsébet fideszes helyi önkormányzati, és orsszággyülési képviselő fiának egy Kaszásdűlő utcai kétszobás, összkomfortos, beköltözhető állapotú lakást adott az önkormányzat. Természetesen a képviselőnő megszavazta a határozatot. A határozat szerint azért kapta a lakást a Fidesz képviselőjének fia és felsége, mert rossz anyagi körülmények között élnek szegények, és együtt kell lakniuk Menczernével, így a fiataloknak jár a lakás. Mondjuk Menczernének van két lakása is, meg havi egymillás keresete, de hát ebből nem tudja támogatni a szegény párt, így a saját maga kezelte állami vagyonhoz nyúlt. Persze a közmunkarendszer azt várja el a legszegényebb emberektől, hogy dolgozzanak, ha az államtól szociális támogatást várnak. Dolgozzanak havi 47 ezer forintért. És még lakást se kapnak. Pedig ezen közmunkások mögött nem áll Menczerné, se akkori vagyon. Ezek a közmunkások 200 hónap alatt keresik meg Menczerné egy havi fizetését. Persze a hajléktalan emberektől azt várja el az állam, hogy ne a kunyhóban, ne az utcán éljenek, de szociális bérlakást nem kapnak, az csak a fideszes képviselő gyerekének jár. Miközben a főváros és a kerületek arra hivatkoznak, hogy kevés a használható szociális bérlakás amit a szegény embereknek ki tudnak utalniEz a szociális igazságosság 2014-ben Magyarországon!
A hajléktalan emberek helyett, a fideszes képviselő fia kapta a szociális bérlakást
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Júliustól új, kötelező felszerelés kell az autókba
- Háborognak a szülők: egyre gyakoribb a "FOPO" jelenség a fiatalok körében
- Belenéztem a fiam iskolatáskájába és meghűlt bennem a vér: senkinek nem kívánom azt a pillanatot amit átéltem
- Ha csak ezt a két vitamint szeded, csökkenhet a rák kialakulásának kockázata
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Itthon
- 2024. May 22., 06:50
Nem cicózik a TISZA-párt – Már tolják a webshopot is
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás