Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerint sokkal többen lesznek a kormányváltó szavazók vasárnap, mint amire a Fidesz számít.
A politikus a csepeli fórumán összegyűlt ötszáz ember előtt elmondta: azért fognak sokan a kormányváltásra szavazni, mert normális országban akarnak élni, ahol lehet ötről a hatra jutni, ahol akit vezetőnek választanak, szolgál és nem uralkodik.
Az ellenzéki szövetség legfőbb ellensége nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem a reménytelenség, a közöny és a félelem.
"De nem kell félni. Aki fél órára nem tudja félretenni a félelmét, annak utána négy évig félnie kell" – jelentette ki.
Az Együtt-PM szövetség vezetője szólt arról is: a "kamu- és bizniszpártokra" leadott szavazatok Orbán Viktort segítik, de szerinte a Fidesz hatalmon maradását szolgálják "a jobb sorsra érdemes" LMP-re adott voksok is, mert a párt úgy döntött, "fontosabb különbözni, mint kormányt váltani".
A Jobbikról úgy fogalmazott: bár gárdamellény helyett most szűkre szabott öltönyt hordanak, kiskutyákkal fényképezkednek, "de ezek az emberek a szellemi öröksei annak a mozgalomnak, amely Magyarországot végső romlásba és pusztulásba taszította a második világháború végén".
Ha a Fidesz programja az, hogy folytatják, "a miénk kétszer olyan hosszú: ne folytassák!" – mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: amikor 2010-ben átadta a kormányzást 265 forint volt egy euró, ma 310, és ha folytatódik a Fidesz-kormányzás, lehet 400 is.
Akkor 60 ezer devizahiteles volt bajban, most 220 ezer, de ha folytatják, lesz még több is, eddig 500 ezren mentek külföldre, ám ha Orbán Viktor folytatja, meglesz az egymillió is – jelentette ki.
Bajnai Gordon ugyanakkor jelezte: a Fidesszel ellentétben nekik van részletesebb programjuk is.
Kormányra jutva az első dolguk a jogbiztonság visszaállítása lenne – mondta, majd munkahelyeket teremtenének, lehetővé téve, hogy aki külföldre ment, hazatérjen. Emlékeztetett, 250 ezer új munkahelyet ígérnek, és azt, hogy minden 30 év alatti fiatalnak munkát vagy képzést adnak.
A következő lépés az oktatási rendszer átalakítása lenne: visszaadnák az iskolákat a helyi közösségeknek, megszüntetnék a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, és mindent megtennének, hogy karrier legyen a pedagógusi pálya.
Harmadik feladatnak a szolidaritás helyreállítását nevezte: kétkulcsos adó bevezetését, és azt, hogy az első kormányzati év végére felszámolják a gyermekéhezést. Azt mondta: mindössze 15 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy minden rászoruló gyermek hétvégén és nyáron is meleg ételt kapjon, miközben stadionépítésre és a közmédiára is 80 milliárd forintot fordít az Orbán-kormány.
Végül békét és nyugalmat kell teremteni az országban, de ehhez előbb meg kell nyerni a választást – hangoztatta.
Szólt arról is, hogy a Fidesz kormányzásának jelképe Felcsút. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor "átokverte Disneylandet" csinál a falujából. Hozzátette, ő is álmodozott gyerekkorában arról, hogy a kert végében legyen egy Disneyland, de esze ágában sem volt közpénzből felépíteni.
Bajnai Gordon kitért Rogán Antal ingatlanügyére, hangsúlyozva: a kérdés nem az, hogy a fideszes frakcióvezető rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, hanem az, hogy honnan van ennyi pénze, ezzel kell elszámolnia.
Az Együtt-PM vezetője derültséget kiváltva úgy fogalmazott: Rogán Antalnak már az óvodai jele is az "antilop" volt.
A közönség egyik tagja – Gyurcsány Ferencre utalva – azt kérdezte Bajnai Gordontól, mit keres a baloldali összefogásban egy megbukott miniszterelnök. A politikus úgy válaszolt: sokan kérdezik ezt tőle, de ősszel azt is sokan kérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc miért nincs benne az együttműködésben.
A Demokratikus Koalíció elnökéért sokan rajonganak és sokaknak szúrja a szemét – magyarázta, megjegyezve: a jelenlegi választási rendszerben csak akkor van esély a kormányváltásra, "ha mindannyian összeállunk". Szerinte ezt azonban nem rajtuk, hanem a választási rendszert megalkotó Orbán Viktoron kell számon kérni.
Szabó Szabolcs, a baloldal csepeli jelöltje elmondta: két és fél éve csatlakozott a Szolidaritás mozgalomhoz, mivel károsnak tartja a kormány felsőoktatás-politikáját, és mert az Orbán-kormány "lenyúlta" a magánnyugdíj-megtakarításokat.
Azt mondta: a Fidesz lejárató kampányt folytat ellene, azzal vádolja, hogy "Gyurcsány Ferenccel együtt tette tönkre az országot", noha soha korábban nem foglalkozott politikával.
Dobák István csepeli MSZP-s politikus arra biztatta az egybegyűlteket, a vasárnapi választáson "küldjék pihenni" Németh Szilárdot, a Fidesz jelöltjét, aki most XXI. kerületi polgármester, parlamenti és fővárosi közgyűlési képviselő és "rezsibiztos" egyben.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Félelemről beszél olyan politikus aki a világot járja, és nem tudja megszámolni a milliárdjait! Ilyen politikusnak a kukorica kapálásba van a helye!
A bevásárló központok jól mutassák, hogy kiknek kell félni!
Én az anyagi helyzetemet jól ismerem, mert a rendszer váltás veszteseihez tartózóm,
nincsen autóm, főként szlovák rendszámú a közúton nagyon sokkal találkozom!
De ugye annak, hogy te a rendszerváltozás vesztese vagy, nem a Bajnai az oka?
Mint ahogyan a milliárdjait nem tőled vette el ugye???
nivo.blog.hu/2014/04/04/mesterhazy_ha_25_-ot_kap_vasarnap_mar_gyozott
Libás Gordon meg mehet a lecsóba..
A nyákos meztelen csiga liberális "megélhetési politikusok" meg megest' ott vakaródzhatnak a Parlamentben.
(egyébként pont ez a probléma, amit Tisztesség haverunk leír. Az emberi sötétség orbanisztánban nem ismer határokat. Gondolok itt olyanra, hogy nem látja meg, hogy az amit a főnök mond, pont az ellenkezője annak, amit tesz. Csak azt tudnám, mi a rossebbel lehetett ennyire meghülyíteni az embereket?)
(bocs, Tisszesség, de nekem ez a véleményem)
Nem,nekem sem tetszik.
4 éve haragszom amiért a szocik annyira töketlenek voltak,hogy miattuk lett a Fidesznek 2/3-os többsége.
No,de Fltó megmondta:- "el lehet innen menni.Itt lehet minket hagyni"
Ui:- én már régen nem tenyérről... ökölről beszélek.
Elégbaj, hogy a politikusok az embereket egy más ellenségére biztatják és hülyítik!
Normális békés életre vágyik mindenki, kivéve ön!
Igen, Bajnai is segített a fekete vállakózóknak, hogy a családba szlovák rendszámú terepjáróval vigye a gyereket bölcsődébe!
Bajnai úgy tesz mintha a rendszer váltáskor nem is lett volna Magyarországon!
A milliárdjait sok embertől vette-el, azért kellet ingyen 4 órahosszát várakozni munkára KFT-nél,
(A hatalmas sziklát hagyjuk magunkra zuhanni, és kapkodunk a kavics után, vagy képes a nép felismerni, hogy lehet a nagy problémát elkerülni?)
Bízom azokban, akik most normálisabb, tisztességesebb jövőt ígérnek, azért is, mert nem tehetik meg, hogy nem tartják be. Mert ez nekik az utolsó esély, és nekünk is.
orban kinevelt egy ilyen emberi fajt, amely sajnos nem lat at narancsszinu kodon. Nem veszik eszre hogy orban az aki a vesztebe hajtja az orszagot, mikozben az ellenzekre probalja tolni sajat felelossegenek mocskat.
Azokat aki ezt penzert csinaljak, mint roganantal, kosa, lezer, vagy a tobbi malemuk, megertem. Nekik az a celjuk hogy az emberek atveresevel minnel tobb penzt lopjanak el amig tehetik.
Azonban a @Tisztesség-szeru ecceru elmeju embereket nem tudom megerteni. Ok a karvalottjai ezen politikusok amikfutasanak, es meg ezekutan is nyaljak szaros segguket.
Te ezt írod.:
"Bajnai úgy tesz mintha a rendszer váltáskor nem is lett volna Magyarországon!"
De igen,itthon volt, mert egyetemre járt. 1968-ban született és 1991-.ben szerzett közgazdász diplomát.
"Miután megszerezte diplomáját, a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársa lett. 1993-ban szakmai gyakorlaton vett részt a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD). Később az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt.-nél dolgozott 1994-ig. A Creditumnál és az Eurocorpnál is együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel."
Aztán üzletemberként és közgazdászként dolgozott.
Kormányzati pozíciót először 2006-ban vállalt.!!!
De előtte az a bizonyos Hajdú BT 2003-ban 5,5 milliárdos adóssággal csődbe ment.
A média több hullámban foglalkozott az üggyel, amelynek során számos valótlan állítás látott napvilágot Bajnai és a Hajdú-Bét kapcsán. Későbbi bírói ítéletek több médiumot helyreigazításra köteleztek. Hamisnak bizonyult például az a feltételezés, hogy a céget nem fejlesztették és csak a pénzt vették ki belőle.
Ezt azért vettem ki a Vikipédiából, mert rosszúl látod a dolgokat, félrebeszéltek, megvezettek benneteket. De Te is azt írod, hogy normális békés életre vágyik mindenki.
Igen, ez így van. Te is, én is. Fogj egy papírt és ceruzát, és írd le, hogy ezalatt a 4 év alatt kiket-hogyan vágott meg ez a kormány. Tele lesz a papírod.
Aztán gondolkodj egy kicsit józanul, remélem vasárnapra megviláglik előtted, hogy hova tegyed az ikszet.
index.hu/belfold/2014/04/05/hirtelen_epitesi_helyszin_lett_az_egyutt-pm_eredmenyvarojanak_helyszine/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
A közúton négy év alatt duplájára nőt az autók létszáma, ezt látom a közutakon közlekedve!
Különben annak a sok autónak a szocik építettek autópályákat, de ez ne zavarjon téged.!
www.atv.hu/belfold/20140308-ime-a-kormanyvaltas-programja
Gondolkozzatok el, hogy mit is akartok valójában. Változást(Jobbik), vagy folytatást!(mszp-fidesz)
Sőt azt látni, hogy egyre nagyobb arányban a 15-20 év körüli autó közlekedik az utakon. Nincs pénze az embereknek új autót vásárolni.
Én elolvastam a Hétvezér programot, úgyhogy most Te jössz az önképzéssel. Gondolom, a Jobbik aktivistái sem dobálták be minden postaládába a kidolgozott 85 oldalt, csak a rövidített 3 pontba szedett vázlatát.
Képzeld el, ha a Jászkarajafaszajenőn a Bözsi néni megtalálja a jobbikos 7 vezért, akkor azt is gondolhatja, hogy ismét vérszerződésre készül a 7 törzsfőnök és új Honfoglalás lesz.:))
Ugye világos?
eszeveszetten gépkocsikat,
és a közel 1 millió munkanélküli ! :))
Majd holnap meglátjuk. Ahogy a mondás tartja: Győzzön a Jobbik.
de a ballik nem akar a fidesszel karöltve kormányozni, még a jobbikról ezt nem mondhatom el.:))
Ahhoz. hogy a jobbik hatalomhoz jusson, és megoldja a fidesz újabb 2/3-át bizony-bizony becsókol a fidesznek, még ha ezt most nem is hírdeti:))
Ha győzne a ballik,annyira nem nyer,hogy kormányt alakítson.
Ők kivel társulnának?
A Liberálisokkal?
Újabb Csillag-autópályaépítőkkel?
Nem,az már nem lenne egy "sima" menet.
Soha többet Kuncze-Fodor!
Ui:- azt ugye,senki nem gondolja komolyan,hogy az MSZP társul a DK-val,mert Mesterházy azért annyira nem hülye,hogy ne tudja azt,hogy Fletó egy élő aknamező.
Előbb gondolkodni, és utána ikszelni.
Új hozzászólás