A vendéglátósok és a forgatócsoportok a zsebükbe nyúlhatnak, ha a Kossuth téren szeretnének teraszt nyitni, vagy forgatni. Rendeletben szabályozta a kormány, hogy mit szabad és mit nem, és minek mi az ára a felújított területen.

Rendeletben szabályozta a kormány a Parlament előtti Kossuth Lajos tér mint kiemelt nemzeti emlékhely használatának rendjét. A keddi Magyar Közlönyben megjelent szabályozás értelmében annak, aki például kereskedelmi tevékenységet akar folytatni, filmet akar forgatni vagy rendezvényt tartana a téren, szerződést kell kötnie a vagyonkezelővel, az Országgyűlés Hivatalával, és fizetnie kell érte.

Egy vendéglátóhely teraszáért napi 500 forintot kell fizetni négyzetméterenként. A film- és televíziós forgatás ára – a hírműsorok kivételével – 150 négyzetméterig napi 1600, afölött 4600 forint négyzetméterenként. A hirdetőoszlopokért a főigazgató egyedi elbírálása alapján, de legalább napi 500 forint/négyzetméter a díj a hirdetési felületre vonatkozóan. Rendezvények, kulturális és sportesemények esetében például egy ideiglenes színpadért és egyéb elkerített területért egy napra 110 forintot kell fizetni négyzetméterenként.

A vagyonkezelőnek a használati szerződés megkötésekor figyelemmel kell lennie egyebek mellett városképi, műemlékvédelmi, régészeti, közlekedési, környezetvédelmi, közegészségügyi, köztisztasági, kereskedelmi és turisztikai szempontokra.

A rendeletben közzétett felsorolás szerint kivételt jelentenek a teret látogató turistákat kiszolgáló idegenforgalmi tevékenységek, a nemzeti és állami ünnepeken rendezett hivatalos állami, kormányzati rendezvények, a protokolláris események, a közút-, járda- és zöldterület-építéssel, -javítással és -fenntartással, valamint a közlekedésirányítási berendezésekkel, a közművekkel kapcsolatos és más, az emlékhely érdekében végzett felújítási munkák. Ezek esetében nem kell használati szerződést kötni.

A területre állatot bevinni tilos, kivéve a fogyatékossággal élőket segítő kutya, valamint például a tűzszerészek kutyái.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Akkor ez már nem köztér.
Nem a köz tere.
Emlékhely.
Koszorút lehet vinni? Mondjuk gyászszalaggal ...
Nil
Akkor ez már nem köztér.
Nem a köz tere.
Emlékhely.
Koszorút lehet vinni? Mondjuk gyászszalaggal ...
pbalage
@Nil: koszorú "viszési" díj:
- téren való átsétálás: 500 Ft
- téren való átsétálás fekete szalaggal: 1500 Ft
- téren való elhelyezés: 5000 Ft
- téren való elhelyezés fekete szalaggal (akciós ár): 14590 Ft
human
Az 4600 Ft-os négyzetméterdíj a demonstrációkra is vonatkozik?
Tekla
Ez most magán terület , vagy köztér? Mert ha ez utóbbi akkor ne kelljen már fizetni érte, hát a rendezvények nekünk szólnak. Legfeljebb a romeltakarításért kérjen pénzt .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.