Társadalami egyeztetés előtt áll a nemzeti alkoholstratégia – tudta meg a Népszava.
Mint az egészségügyi államtitkárság a lappal közölte, az ő koordinálásukkal az Országos Addiktológiai Centrum dolgozta ki az alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó, "a nemzetközi tudományos eredményekkel szinkronban lévő" tervet. "Magyarország számára a legtöbb országénál jelentősebb terhet jelent az alkohol-fogyasztás, a visszaszorítása érdekében fel kell lépni" – ismerték el a Népszava érdeklődésére.
A Globális Drogvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a válaszolók 46 százaléka maga is úgy látta, ivási szokásaival az egészségét kockáztatja – 54 százalékuk nem "aggódott" –, de a kitöltők 46 százalékával az is előfordult tavaly, hogy másnaposan ment dolgozni. Ez pedig Írország után a második legnagyobb arány.
"Az államtitkárság mindent elkövet, hogy a problémát a súlyának megfelelően és szakmailag megalapozott módon kezelje" – szögezték le a lapnak, hozzátéve: a tavaly megalakult Egészségkommunikációs Központ több kampányt is indít hamarosan, amelyek érinteni fogják a túlzott alkoholfogyasztás kérdését is.
37 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Pálinkafőzés otthon adózás nélkül, majd ismét lesz
műtrágyából készült nemzeti rettenet !
És lesz a haveroknak nemzeti kocsma !
A sok elkeseredett ember az alkoholban keresi a probléma megoldását nem a zsarnokok leverésében.
Én mondjuk már most beszerzem az elkövetkező 100 évre a söradagomat, mert a végén még azt is meghatározzák törvényileg, hogy ihatok egy jó fideSS bambit a chilis babomhoz, vagy sem :)))
Velük dolgozok.
Reménytelen vállalkozás.
Mi csak asszisztálunk hozzá ,hogy ne kedden haljon bele hanem szerdán az alkoholizmusába.
Vagy 2000 betegből 1-2 mond le hosszútávon a alkoholról.
És 99,8% vissza esik úgy is.
Mert indok az ívásra mindig van.
Nemtudom mi az igazság belőle, de állítólag diannás cukortól is be lehet rugni.
Fel kell dugni végbélkúpnak.
De most tényleg, azért választunk kormányt, (amúgy minden közzétett program nélkül)
hogy aztán négy évig azt csináljanak velünk amit akarnak?
reggelente Pálffy adagolja ki , kávéskanállal
De szép is lesz, mint Kádár alatt; 53. számú állami italbolt. Ha ennek nincs retro feelingje, akkor aztán semminek.
bajban lesz Lévai Anikó tokaji birodalma !
és a nagyfröccs HUF 2,40 !!!
"Ötórai gabonapálinka
Esténként az úri közönség verekszik
Kitűnő széklábak!
Belépés díjtalan!
Megbízható elsősegély!
Kilépés bizonytalan!"
Rejtő Jenő
encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRYmhfLseQJeD7mdKR9vgulUMux8pq11aO0yjEbs0lTv5x3iCEgog
Az alkoholizálást (és a bagózást) a mostani hozzáállással még kordában sem lehet tartani, mert ahhoz a fejekben kellene rendnek lenni e téren. Innentől kezdve más módszerek kellenének: a kérdés az, hogy azon az áron megéri-e rendbe tenni az emberek egészségét, egyúttal sok-sok milliárd adóbevételtől esne el a költségvetés, aminek szintén következményei lennének. (Azt nem tudom, hogy az egészségügyben éves szinten mennyi pénzt költenek a szenvedélybetegekre pontosan, de biztos, hogy kevesebbet a tiszta adóbevételnél.)
Számomra nem kérdés, hogy az egészséget választom, de országnyi méretben más a helyzet.
Talán megoldás lenne az alkohol forgalmazási mennyiségének évenkénti csökkentése, ekkor viszont a fokozódó csempészet és zugfőzés jelentené a problémát.
Nagyon nehéz ügy...
Új hozzászólás