A Fidesz szerint akik ma az államadósság szintje miatt aggódnak, kormányzásuk alatt megduplázták azt.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az államadósság azért magas jelenleg is, mert "a Gyurcsány-Bajnai-kormány nyakig eladósította az országot, az államadósság szintjét a GDP 52 százalékáról 83 százalékára emelte". Hozzátették: az első negyedéves adatoktól függetlenül az államadósság csökkenő pályán van.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn jelentette be, hogy az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százaléka, 24 904 milliárd forint volt március végén. A GDP-arányos államadósság 2010 közepén 85,5 százalékos szinten tetőzött és azóta 2011 június végén volt a legalacsonyabb, 78,9 százalék. A bejelentés után ellenzéki pártok – az MSZP, az LMP, az Együtt-PM, a DK és a Liberálisok – bírálták a kormány gazdaságpolitikáját.

A Fidesz szerint a most közölt adathoz több – a jegybank által is ismertetett – tényező hozzájárult: Magyarország amellett, hogy az elmúlt négy évben meg tudta fékezni az államadósság további növekedését, visszafizette az IMF-hitelt és csökkentette az ország sérülékenységét.

Az ország pénzügyileg stabil, immár ötödik éve 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, európai viszonylatban is Magyarországon gyorsult legjobban a gazdasági növekedés és csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség – olvasható a közleményben.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
"- Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.
- Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Kár, hogy azok nem aggódnak az államadósságért, akik most okozzák.
Pisti271
Ha a húszezer-milliárd (ami 17 000 volt, mert ugye volt 3 000 megtakarítás is)
nyakig ért, akkor a mostani 25 000 milliárd meddig ér?
lajospapa
A hívő embert azért hívják hívőnek, mert hitében megingathatatlan. Ha valaki azt hiszi, hogy az államadósság ma kevesebb, higgye azt. Vagy legalább mutassa! Nyócévezni meg addig lehet, amíg hívő van. A választás azt mutatta, hogy még van. Egynegyed a kétharhadhoz elég.
nyanya001
Ti nem aggódtok, megloptátok magatokat egy életre !
bundi
@labos: olvasgass
az a 11 000 milliárd, az max 10 000 milliárd...
valamint ebből 3000 milliárd a kieső manyup pénzek miatt kellett, amit később a jobberek tapsikoltak el, akárcsak azt a 2 000 milliárdot ami a hitelből nem volt elköltve... tehát csak 5 000 milliárd szárad a balosok lelkén, a többit igaz ők vették fel, de a jobberek tapsikolták el...valamint abból az 5 000 ből kb 1500-2000 a választások előtti át nem gondolt állami kamattámogatott lakáshitelek hozománya a fidesztől...és mind ezt 8 év alatt egy nagy gazdasági válsággal megtoldva...míg a jobberek (tudod a mostaniak...)
4 év alatt kb 12 000 milliárdnak léptek a torkára...meg a különadóknak, meg a plusz bevételeknek...lehet szám-háborúzni...győzz meg, hogy tévedek...
de erről már sokszor írogattunk...
propeller.hu/itthon/2922887-mit-akar-orban-igy-latjak#c1094066
pl. itt is olvasgass...az adatok az mnb (matolcsy féle) a akk zrt (ez meg a töröcskeyé ) a ksh...és egyéb fideszvezérelte intézményektől vannak...
tehát várom a válaszod, amiben hivatalos adatokkal cáfolod az állításaim...
szép napot...
kukac50
84,6 % jelenleg,magánnyugdíjat talán Rogánnak, Zsiga Marcellnak , meg a civilbe öltözött
Fideszeseknek adták?
Minden Fideszes Olyan mint a fasz? Feje van de esze nincs, nem tud gondolkodni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.