Magyarország nagyon reményteli úton jár – kommentálta Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentését, amely szerint márciusban a bruttó átlagkeresetek 2,8, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A munkavállalók és a családok zsebében több pénz maradt, a reálbér-növekedés mellett pedig a családok terhei csökkentek – értékelt Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, ahol azt is kiemelte: Magyarország azon kevés országok egyike, ahol csökken a gáz és a villany ára.

Hozzátette továbbá, hogy európai viszonylatban is Magyarországon gyorsult a legjobban a gazdasági növekedés az első negyedévben, tavaly pedig itt csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség.

A Fidesz szóvivője szerint "ezeket az eredményeket csak a bukott baloldal és a szélsőségek veszélyeztetik a brüsszeli aknamunkájukkal". Ezért is fontos a részvétel a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson – hívta fel a figyelmet Zsigó Róbert.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Maszlag
A "bukott baloldal"-t nem felejtette el megemlíteni.
A Tündik bündije
Azért azt el kell ismernem, nem kis teljesítmény egy mindössze négy szavas tőmondatban megalkotni az poénját...
magyarbakancs
Ez az ország feltételes ország .
Majd jó lesz, gazdasági növekedés lehet,beindulhat a növekedés.
Naponta hangzik ezek a szavak a KIRÁLYI TV-ben
szandokan
@dr. prédikátor: "A férfit bűnösnek mondták ki gyilkosságban való bűnrészességben, pénzügyi bűncselekményekben, kaszinók működtetésében és illegális fegyverkereskedelemben."

Azért ez egészen más, nem gondolod?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.