A Földművelésügyi Minisztérium teljes szervezete Debrecenbe költözik – derült ki Fazekas Sándor tárcavezető és Kósa Lajos szerdai egyeztetésén, amiről a debreceni polgármester sajtótájékoztatón számolt be a cívisvárosban.
Fazekas Sándor felvetette, hogy szívesen látná tárcáját az agráregyetem területén – tolmácsolta Kósa Lajos megjegyezve, hogy ezt a verziót is megvizsgálják.
Debrecen polgármestere bejelentette: Papp Lászlót, a város alpolgármesterét bízta meg a költözéssel kapcsolatos munkák koordinálásával. A miniszter javaslata mellett több lehetséges elhelyezési lehetőséget is megvizsgálnak – jelezte Kósa Lajos elsőként említve a régi városháza melletti Tisza palotát, amely a MÁV használatában lévő állami tulajdon, s kiürül, ha elkészül a vasútállomás melletti intermodális központ.
Ugyancsak alkalmas lehet a tárca elhelyezésére a Tisza palota mögötti téren jelenleg üresen álló volt ÁNTSZ-székház, mindkettőhöz kapcsolódik majd a Dósa nádor tér alatt létesítendő mélygarázs – magyarázta a polgármester megjegyezve, hogy a közelben lévő volt megyei könyvtári épületet pedig protokolláris célokra használhatnák.
Amennyiben új épületben gondolkodnak, az egyetemi agrárcampus mellett több belvárosi fejlesztésre váró rész, így az Aranybika szálló mögötti terület, a nyugati kiskörút menti területek, vagy a belvárosi Csapó utcai térség is számításba jöhet – sorolta Kósa Lajos.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy a Nagyerdei Stadiont 15 hónap alatt építették fel, így időbeli akadálya bizonyosan nem lesz a minisztérium debreceni költözésének.
Az indokról pedig csak találgatni lehet. Szerintem vidéken próbálják megerősíteni a szerviensek hálózatát. Egy debreceni minisztérium feltűnés nélkül tud megrendeléseket adni dembreceni vállalkozóknak, ügyvédi irodáknak akik jó pénzért mindenre kaphatóak lesznek. Mert ugye elég feltűnő lenne, ha a pesti minisztériumnak debreceni beszállítója, tanácsadó cége lenne. Így viszont nem. És igaz lesz ez minden elköltöztetett minisztériumra.
Mert oda mindennap leutazni,na nem sajnálatból, de fárasztó és költséges.