Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal.

A két bizottság az ukrán válságról tájékozódott, és részben zárt ülés keretében szóba került az a múlt heti sajtóhír is, miszerint Magyarország haditechnikai eszközöket szállítana Ukrajnába. Németh Szilárd szerint az egész T-72-es ügy nem más, mint "az októberi választás környékén egy felfokozott választási küzdelem mellékterméke". Hogy kinek állt érdekében ebből ügyet csinálni, az egy más kérdés – fogalmazott. Németh Szilárd jelezte: akik kérték, megbizonyosodhattak arról, hogy a magyar harckocsik nem kerültek az országhatáron kívülre.

Az Index kedden arról írt, hogy az orosz titkosszolgálat állhatott az álhír elterjesztése mögött, s megjegyzik: a keleti nyitás kudarcát is mutatja, hogy a Kreml Magyarországot használja fel az EU-val vívott harcban.

Demeter Márta, a külügyi bizottság szocialista tagja azt mondta: jobb lett volna, ha azonnal kiállnak a cáfolattal. Az ülésen több kérdésre megnyugtató választ kaptak, de vannak még további kérdéseik – tette hozzá az ellenzéki politikus.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

alterego56
"az egész T-72-es ügy nem más, mint "az októberi választás környékén egy felfokozott választási küzdelem mellékterméke"
Mi sem természetesebb. Az orosz titkosszolgálat támogatja a magyar baloldal küzdelmét az őszi helyhatósági választásokon.
Senara
Kenjük a baromságunkat másra " az orosz titkosszolgálat állhatott az álhír elterjesztése mögött," nem állhatott hanem állt . Miért magyarázzák álhírnek páncélosokkal megrakott szerelvények tartottak az ukrán határ felé ? Rohadtul mindegy mikor adták el nekik . Másik baromság lőszert adni Iraknak . Célponttá tenni az országot az iszlám szélsőségnek ? Szerintem harmadik mondatban a szocikra kenik ezt is .
nezelodo
Az igazat úgysem tudjuk meg soha, de a Hitelességüket bizonygatni a Németh Szilárd által, az kapitális melléfogás. Szerintem már a sajátjaik is röhögnek a rezsikamu tábornokukon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.