Két talicska marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM. Szabó Rebeka elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.
A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja kijelentette: a korábban húsz évig vegyszermentesen művelt földek "tönkretétele zajlik", ha most abbahagynák a vegyszerezést, akkor is legalább öt év kellene, hogy ezek a területek újra elnyerhessék a bio minősítést.
A volt képviselő szerint majdnem ötszáz hektárnyi állami minősítésű földet tesznek tönkre a vegyszerezéssel. Miután a műtrágyázás nagy mértékben csökkenti ezeknek az állami földeknek az értékét, ezért Szabó Rebeka bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt feljelentést fog tenni. Véleménye szerint az új bérlők hozzá nem értését mutatja, hogy úgy is művelhetnék a talajt, hogy az ne veszítse el a bio minősítését.
Úgy fogalmazott: minden, ami Kishantoson történik, "politikai bosszú", amiben a kormánynak hatalmas a felelőssége. Egyrészt támogatják az új bérlőket, másrészt nem várták meg, hogy a folyamatban lévő jogvita lezáruljon – fogalmazott.
Végül felszólította a kabinetet: bontson szerződést a "sarlatánnak mondható új bérlőkkel", és tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magyarországon növekedjen a bioművelésű területek aránya.
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
tövébe, pár rendör sorfala védelmében...Pedig neki van egy dal is.
" Illatos a p...ám cimmel, amit a Viktor képek festésekor adott elö...
Igaz, a nézök gázálarcban hallgatták / nézték !!
amiért nekik a szar is jóízű. Számtalanszor bizonyították és
bizonyítják most is.
Amúgy meg két talicska trágyával több van az épület körül, ennyi történt !
A stilusáról ismertük fel a baromarcút, és persze a
sok-sok 3 pont ( ...) a szavak között... Lehet, hogy kiengedték
a zárt osztályról ??? Jó lesz figyelni rá egy kicsit !!
"sötétke": a te szádban világít a negró. "istenem...de élvezem ezt a diktatúrát.!!!" soha nagyobb élvezeted ne legyen.
Látod, ilyenek vagyun k mi MAGYAROK...
a sz@ron is tudunk viháncolni, nevetni és röhögni...
Hát még a végén hogy fogunk röhögni !!!
Kiváncsi vagyok, hogy Szabó Rebekáék mekkora büntetést fognak ezért kapni. Ahogy köteles lacát ismerem, nem lesz kispályás! Szerintem odavan a gyönyörűségtől, hogy megint megbüntethet néhány ellenzékit! Az, hogy igazuk van, az már kérem, bagatell! Gyalázat, és törvényellenes, amit a Kishantosi földekkel csináltak!
Kérlek, ne menjünk le " tavaszi " (aloe) szintre...Öt is meg lehet érteni,
vak is, elfogult is, agymosott birka,és nem mindig engedik az ápolók a géphez...:-))))
"Én ezt egyszerű virágföldnek nézem."
Szerintem Orbán testvérének bányájából származó tőzeget látunk :-)
Új hozzászólás