Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választásokon az LMP-re leadott szavazatokkal azt a reményt lehet megerősíteni, hogy lesz erős kihívója a Fidesznek 2018-ban.   

A politikus szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta: a napokban szerzett tapasztalatai alapján a Fidesz zsarolással és fenyegetéssel próbál szavazatokat szerezni, az "álbaloldalon" pedig csupán az a kérdés, hogy az "összezsugorodott szemétdombon ki lesz a nagyobb kakas".

Schiffer András közölte, a "Fidesz kényelmes helyzetben van", hiszen csak rá kell mutatni Gyurcsányra, Bokrosra, Fodorra, akikkel szerinte nem lehet választást nyerni.


Az önkormányzati választások tétje nem csupán az, hogy ki vezeti a településeket a következő években, hanem az is, "megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy csupán a Gyurcsány-féle bábszínházzal kelljen időről időre megvívnia" – fogalmazott Schiffer András, hozzátéve: az önkormányzati választásokon megerősödve pártja esélyes kihívója lehet a Fidesznek 2018-ban.


Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi polgármesterjelöltje azt mondta, hogy a jelenlegi városvezetés az uniós forrásokat "látványberuházásokra" költötte.


A polgármesterjelölt az LMP programjából kiemelte azt a törekvést, hogy több bérlakást szeretnének, ami szerintük orvosolná a szociálisan rászorulók, valamint a hajléktalanok problémáját is.


A megújuló energiák hasznosításáról szólva Gerstmár Ferenc elmondta, pártja elkötelezett amellett, hogy az önkormányzat ne térjen le az energiastratégiában előirányzott útról.


Végül a politikus a részvételi költségvetés előnyeiről szólt, annak bevezetése az LMP szerint hatékonyan bevonná a politikába a korábban kirekesztett társadalmi csoportokat, azzal, hogy kikérné a véleményüket a költségvetés összeállítása során.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
2018-ban (hol van az még?), a Fidesznek egy komoly kihívója lehet, a DK.
mekkelek
@verőce21: asszem nem jársz messze a valóságtól...
coyote3
Ez a schiffer nevű is szív valami tolós anyagot?
koszpeko
Miért nem a Margitszigettel és a Városligettel foglalkozik?
Miért nem a rengeteg megmérgezett földdel,tavakkal,vizekkel törődik?
Állítólag ők a zöld párt Magyarországon.
Vagy csak addig amíg Gyurcsány Ferencet kell feljelenteni?
Jogtalanul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.