Az Index szerint kérdéseket vet fel a rendőrség nyilatkozata a Lendvay utcai Fidesz-székház megrongálásával kapcsolatban.

A rendőrség azt állítja, nem voltak jelen a rendbontás kezdetekor, ezért nem tudták megakadályozni a székház megrongálását. A fotók és a szemtanúk szerint azonban a rendőrség korábban is a helyszínen volt.

Gulyás Balázs, a demonstráció szervezője és a lap munkatársa is úgy emlékeznek, a Lendvay utcai székház előtt már akkor látható volt két rendőrfurgon, és egy sor (20-40) rendőr, amikor a demonstrálók még csak a Hősök tere irányába tartottak.

A tüntetés végére azonban eltűntek, így senki nem védte a székházat, pedig a szervező szerint sejthető volt, hogy a tömeg egy része átmegy a Lendvay utcába, mint ahogy az is nehezen értelmezhető, miért értek olyan lassan a helyszínre a rohamrendőrök.

Az Index kérdésére és mellékelt képre annyit válaszoltak, hogy látható, a rendőrök a dobálás után jelentek meg a székháznál, arra viszont nem kaptak választ, kik lehettek azok, akiket korábban több szemtanú is látott.

    12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

    Dr plágium
    Teljes harci felszereléshez hogy juthattak hozzá? Sintér úr magán kölcsönzőt is üzemeltet?
    Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
    volvós
    Párszor már olvashattunk a hirekben olyanról, hogy az autópályán
    " álrendörök" büntették a kamionparkolókban a külföldi és magyar
    kamionsoföröket... Ezek is ilyen " rohamcsoportosok" lehettek,
    az igazi rendörök gunyájába bújva...vagy a tesójéba !
    lópicigáspár
    Egyszerű ez mint a faék! Felmérték a helyzetet, 20 rendőr 10000 tüntetővel szemben csak a tüzet szítaná, így a székházat betudták járulékos veszteségnek!
    sentinel216
    Mire a nagy sietség a fideSS székháznál? A rendőr is ember. 15 éve nem emeltek bért az ágazatban. Most sincsen rá nagy remény. Úgy gondolták, nem árt a zorbánéknak egy - két figyelmeztető pofon. Passzív lojalitás a tüntetőkkel szemben.
    Desischado
    Én is erre gondoltam. Bár az is lehet, hogy eleve így volt kiadva a rendőröknek, hogy aztán lehessen hőbörögni a "tetemes kár" miatt! Ezektől minden kitelik!
    F_Viktor
    @Desischado: Igen, ez a leglogikusabb. A rendőrök, az a 20-40 fő ott volt már, majd visszahívták őket, elvégre megint ott voltak a foci ultrák, mint 2006-ban a TV székháznál.
    Olvastam egy cikket, hogy a fityesz székházban is voltak kopasz legények. Várták, hogy bent is törhessenek, zúzzanak? Hiába keresték a büfét és a TV macit? :-)
    mate03
    @lópicigáspár: Ez megint a (fidesznek) jött,jól! A Biztosító kifizeti az állítólagos,tíz millás kárt! Mészáros megcsinálja a felújítást,hálából,a lóvé meg megy a Cöf_nek! A kecske is jól lakik,a káposzta is meg marad! Ki van ez találva!

    Új hozzászólás

    Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


    Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.