Orbán Viktor kormányfő szerint az Európai Unió számára ma az a kérdés, hogy bekerül-e a világtörténelem elhibázott utópiáinak sorába. "Ha nem vigyázunk, az unió újabb tanulságos példájává válhat az elhibázott utópisztikus kísérleteknek. A mi felelősségünk, hogy ez ne következzen be" – fogalmazott a miniszterelnök Helmut Kohl volt német kancellár új kötete alapján született írásában, amely szombaton jelent meg a www.miniszterelnok.hu oldalon.

A kormányfő szerint a volt kancellár Aggodalom Európáért – felhívás című könyve magyar olvasóknak is fontos útmutatása, hogy a kis tagállamok ugyanannyit érnek, mint a nagyok. "Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Európában a nemzetek a valóság, az Európai Egyesült Államok az utópia. (...) Mert több ezer éves nemzeti gyökerek vannak, amelyeket elvágni egyenlő lenne az öngyilkossággal" – írta Orbán Viktor.

Meggyőződése – folytatta –, hogy a nemzeteket jobban be kell vonni az EU munkájába, ugyanis "évtizedes intézmények nem érvényteleníthetik az emberi együttélés évszázados kereteit". Eleve kudarcra van ítélve szerinte, ha Európát nemzeti sajátosságok nélkül akarják létrehozni. A magyarok így egyetértenek Helmut Kohllal: "nem akarunk önálló, bürokratikus, központi irányítású mamutintézményt" – tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az intézményesült Európa nem távolodhat el a tagállamoktól és a polgároktól, "mi itt, Európában mindannyian egy keresztény gyökerű érték- és kultúrközösség részei vagyunk". Megjegyezte, a volt német kancellár bátran kimondja: Európa nem néhány álmodozó ideája, nem poézis, nem folklór. "Nem az álmodozók építik Európát, ezért mi sem lehetünk hurrá-európaiak".

A kormányfő osztja Helmut Kohl azon meglátását is, amely szerint a béke és a szabadság Európa lételeme, egyúttal az előfeltétele minden másnak: demokráciának, emberi jogok védelmének, jogállamnak, társadalmi stabilitásnak, jólétnek. Orbán Viktor álláspontja is az, hogy az EU-t nem valamilyen utópikus rögeszme, hanem egy nagyon is valós, gyakorlati cél hívta életre: a béke megteremtésének igénye. Éppen a XX. század veszélyes és bukott utópiáival szemben született meg az európai egység nagyon is gyakorlatias gondolata – írta.

Hozzáfűzte, hogy "a könyv olyan pontokon is segítségünkre siet, ahol talán nem is várnánk". Ma ugyanazon politikai erők képviselői aggódnak Magyarországnak "az európai értékektől történt elfordulása" miatt, akik – mint ahogyan az a Kohl-kötetből is kiderül – kormányzásuk idején rövid távú pártpolitikai előnyök oltárán feláldozták Európa gazdasági-pénzügyi stabilitását és külpolitikai megbízhatóságát is – írta Orbán Viktor.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sentinel216
Van egy népcsoport, amelyik az Istennek sem akar sehová beilleszkedni. Már sokszor, sokan megpróbálták szépen, csúnyán, szelíden és erőszakkal beintegrálni a többségi társadalomba, de nem megy! Nekik semmi sem elég jó, nekik jogaik vannak - kötelességük felejtős -, ők nem szeretnek dolgozni, tanulni. Állandóan a hagyományaikra hivatkoznak. Ha egy közülük hatalmat kap, totális diktatúrát vezet be. Jelenleg így élünk Magyarországon. Nyakunkon egy kisebbségből kiemelt vezér, aki senkivel és semmivel nem óhajt közös nevezőre jutni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rugacs
@sentinel216: Gondolom neked sokkal szimpatikusabb volt mikor a fleto cicanadrágban diszkózenére próbált vonaglani!
Egyébként te melyiket olvastad? A Kohl könyvét vagy a Bibliát?
Szóval szerinted nem léteznek párhuzamok?
S ha valaki talál ilyen párhuzamot, az feltétlen hazugság?
Marhaság.
sentinel216
@rugacs: Na, megérkeztünk a gyurcsányozáshoz! Ebben sajnos nem vagyok partner.
Kösz' a vitát! Jó éjszakát!
mate03
@rugacs: Te is leszel még ilyen vénember,ha megéred! Véleményemet rólad,továbbra is fenntartom!
rugacs
@mate03: Bizony, ha megérem, lehetek még vénember is. :-) De ha olyan lennék mint te, inkább főbelőném magam! :-(
A véleményed a tiéd, azt csinálsz vele, amit akarsz.
mate03
@rugacs: A főbelövéssel egyetértek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.