Bodor Viktor elsőrendű vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, a másodrendű Bimbó Csongor vádlottat 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében, mert a két rendőr 2013. április 8-én az izsáki rendőrőrsön halálra vert egy lopás gyanúja miatt előállított román állampolgárságú izsáki férfit.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség eredetileg halált okozó testi sértés bűntettével vádolta a két rendőrt, azonban az ítéletet már társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt mondta ki Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 25 év letöltése után bocsájtható feltételes szabadlábra, míg a másodrendű vádlott fegyházbüntetése kétharmadának letöltése után kerülhet feltételes szabadlábra.

Életfogytiglant kapott az előállítottat halálra verő izsáki rendőr

A per harmadrendű vádlottját – a bűncselekmény elkövetése óta leszerelt rendőrt – társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt a törvényszék 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A negyedrendű vádlottat – egy izsáki rendőrnőt – bűnsegédként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a törvényszék, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az elsőfokú ítélet indoklása több órán keresztül tart.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Sziszifusz: Ezt senki nem tudja a két volt rendőrön kívül, de mivel ezt megelőzően is volt hasonló esetük, tehát nem valószínű hogy véletlenül történt a dolog...
Sz.tem az életfogyt. kemény de igazságos ítélet...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sziszifusz
@papa.49: 08:11
A szándékosság nem állapítható meg ! Ez biztos, mert akkor kimondták volna. Szerintem itt ami megáll, az a kényszervallatás és a halált okozó súlyos testi sértés. No ez is épp elég egy súlyos ítélethez.
Főlökött
@Sziszifusz: Nem jó összehasonlítás mondjuk Rezesova ítélettel.

Mivel a két volt rendőr, szolgálati idejében, szolgálatuk ellátása során, egy szakszerűtlen és jogszerűtlen nyomozati cselekmény kapcsán, halált okozó testi sértést hajtottak végre, egy olyan személlyel szemben, mely személyi szabadságában korlátozva is volt. Egy halom katonai bűncselekmény elkövettek, így az ítéletük igazságosnak is tekinthető és teljesen más kategória, mint egy közlekedési baleset okozása.
Amúgy is még csak az I., fok volt.

ma, 09:23 - van azért még ott más is :) A 2012. évi C. törvény XXVIII. fejezete foglalkozik a hivatali bűncselekményekkel, melyekből több tényállás is megvalósult.
wagabund
-ezek beteg emberek, örömmel vernek, ez lételemük...természetesen a nő is...az nem jelent semmit, ha egy rendőr nő, mondjuk csinos, és szőke lófarkas...ugyanolyan agresszív verőlegény...
-mint előttem kérdezte valaki, mi van a felbujtóval, aki egyszerűen ráfogta a később agyonvertre, hogy lopott.. ...és a rend(?)őrei erre ugrottak, -mint annyiszor előtte-, most is nagy élvezettel ütöttek, vertek...
-kártérítést ki fog fizetni a sértett hozzátartozójának?
-a felmentett nő továbbra is őrizheti a rendet?(milyen anya lehet?)
EGO
FASZA! mária szutykova szlovák miniszter lánya + megúszta ehhez képest olcsón, pedig 4 ember hallát okzta ittasan vezetve!
tivoli
Annak idején felfigyeltem az esetre. A román áttelepültre, aki ellopott egy kerti masinát, vagy mit. A tulaj feljelentette, és megbízta a rendőröket, hogy tanítsák móresre. Azok, a megbilincselt embert ütötték verték, ahol érték, jutalom reményében. Kényszervallatásról szó sem volt.
Amikor látták, hogy áldozatuk túl rosszul lett, még akkor sem intézkedtek orvosról, elsősegélyről, hagyták meghalni.
Hát így történt..
mate03
@Sziszifusz: A legsúlyosabb az lesz,amikor volt rendőrként, bekerülnek a kisebbségi rabok közé köcsögnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.