A Miniszterelnökség szerint a kereskedelemben életben lépő jogszabályváltozások nem indokolják a Tescóban zajló leépítéseket, az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak.

A Tesco hétfőn közölte: több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn az áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak.

Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. A Tesco a nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött – indokolta a lépést a cég közleményében Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója.

A Miniszterelnökség hétfői közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a Tesco magyarországi menedzsmentje alig burkolt módon a magyar kormányra próbálja hárítani annak felelősségét, hogy 560 munkavállalójának felmond, és 13 üzletét bezárja.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése, a márciustól életbe lépő vasárnapi nyitvatartási rend változása, a 2017-től megkövetelt nyereséges működés nem indokolják az áruházláncnál jelenleg zajló leépítéseket. "A kormány továbbra is fontos stratégiai partnerének tekinti a Tescót, de önmérsékletre és igazmondásra szólítja fel a társaság magyarországi vezetőit" – áll a közleményben.

A Miniszterelnökség szerint a Tesco anyavállalatának gazdasági problémái – 263 millió fonttal (106 milliárd forinttal) túlbecsült nagy-britanniai eredménye, a cég szigetországi vezetőinek lemondása, a Moody’s leminősítése és a társaság részvényeinek szabadesése – sokkal inkább indokolják a cégcsoport leányvállalatainál zajló leépítéseket és boltbezárásokat, mint a magyar kormány piacvédelmi döntései.

A közlemény kitér arra is: a magyar kormány stratégiai megállapodás keretében évek óta a dolgozók védelmében és a hazai áruk arányának növelése érdekében működik együtt a Tescóval. A legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc ugyanakkor a nyilvános beszámolók szerint évek óta milliárdos nagyságrendben menti ki "a magyar emberek pénzén előállított nyereségét", így csökkentve adózás előtti eredményeit, ezzel óriási károkat okozva a költségvetésnek.

Ősszel az is kiderült, hogy azért, mert a brit központban mintegy 106 milliárd forinttal túlbecsülték a 2014-re várt nyereséget. "A kormány nem ért egyet azzal, hogy az angol és a hazai menedzsment által elkövetett súlyos hibák árát a magyar fogyasztóknak kellene kifizetniük, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy növelje a fogyasztók jogbiztonságát, az ellátás színvonalát, és csökkentse a kiskereskedelemben dolgozók kiszolgáltatottságát" – tartalmazza a közlemény.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mekkelek
Lázár igazát csak úgy lehetne bebizonyítani, ha visszavonnák a 60-szorosára emelt élelmiszer felügyeleti sarcot, a nyereségességi törvényt és a kötelezô vasárnapi zárvatartást. Addig csak süket duma, és vállalkozás legyen a talpán amelyik ekkora odab*szás után nem kezdene el költséget csökkenteni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mekkelek
@gulyasgyula: Csak azt próbáljad meg elmagyarázni hogy a pl. CBA/Real/Coop mennyivel jobbak mint akármelyik multi? Jobbak a termékei/árai/szolgáltatásai színvonala vagy jobban bánnak/jobban fizetnek az alkalmazottaknak, több magyar terméket forgalmaznk, vagy arányaiban többet fizetnek be a költségvetésbe? Vagy csak annyi, hogy a saját êrdekeltségi körbe tartoznak, így piactorzító törvényekkel helyzetbe hozzák ôket, amit majd természetesen valamilyen módon "meghálálnak" a vezírnek (pl. a kertje végében levô Puskás akadémiát TAO pénzbôl megtámogatják szintén az adófizetôket megrövidítve), és bónuszként a dolgozóikat elküldik a következô békemenetre.
Tehát a vásárló/dolgozó/adófizetô semmivel sem fog jobban járni, csak a pénzt maguknak termelik, amit elôfordulhat hogy offshore számlákon pihentetnek, mert amióta kormányon vannak azóta nem egy mutyijukról derüt ki az offshore vonatkozás, meg arra is készülni kell hogy mi lesz ha egyszer esetleg el kell számolni.
Persze a multikkal az ilyen jellegû játékokat nem lehet így eljátszani, ezért ellenséget kell kreálni belôlük és üldözni kell ôket.
gulyasgyula
@mekkelek: A kérdés jogos!a Aki ma azt próbálja elhitetni hogy a hazai üzletláncok , kisválalkozások jobbak mint a külföldi nem mond igazat , sőt a // magyar árú // szlogennel még drágább is , hamarább fizetnek zseből , ők is manipulálnak at áfával stb. De a külföldiek se mennek ki amiből az látszik hogy még mindig meg van tisztes hasznuk . Aki emlékszik a " PLUSSZ "a C+C -re kivete meg őket a spár , a tesco . A beszállítoknak általlába 60 -napra fizetnek , polcpézt fizetet vele ebből, apézből sokat tud produkálni ..Bért a lehető legkevesebbet adnak ugy hogy nem kell a kereskedelmi cégeket sajnálni ...
mekkelek
@gulyasgyula: Én is ezt gondoltam. Semmi más oka nincs a sarcolásnak, csak az hogy a saját zsebbe csatornázzanak minden pénzt. A vásárló/dolgozó/adófizetôpedig nagy ívben le van sz*rva.
Erre jött létre a trafikmutyi, a földmutyi, a takarékszövetkezet mutyi és az összes többi mutyi ami még ezután jönni fog.
hetöndöe
@gulyasgyula: Valami konkrétum esetleg,hogy melyik multi csinálta?
Azt ugye tudjuk,hogy a magyar vállalkozások legalább fele null szaldós vagy veszteséges bevallású.Szerinted hogyan szaporodnak a luxusautók hazánkban,osztódással?Nézz körül egy kicsit a világban és ne higgy a népkábításnak,amit a fidesznyikek nyomnak!
gulyasgyula
@hetöndöe: Játszhatnám itt az okost ,irhatnák neveket de felesleges , hogy ki mennyi adót fizet azt se tudja itt szerintem egyikönk se .A luxusautók vásárlása üzembe tartása mind adóalap csökentők ..A kötségekre 16 % adót fizet a használó ..
Én már ott tartok hogy egy idő óta egy politikusnak se hiszek ,ha fidesz ha ellenzék ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.