A Miniszterelnökség szerint a kereskedelemben életben lépő jogszabályváltozások nem indokolják a Tescóban zajló leépítéseket, az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak.
A Tesco hétfőn közölte: több mint 500 magyar munkavállalóval közlik hétfőn az áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak.
Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. A Tesco a nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött – indokolta a lépést a cég közleményében Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója.
A Miniszterelnökség hétfői közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a Tesco magyarországi menedzsmentje alig burkolt módon a magyar kormányra próbálja hárítani annak felelősségét, hogy 560 munkavállalójának felmond, és 13 üzletét bezárja.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése, a márciustól életbe lépő vasárnapi nyitvatartási rend változása, a 2017-től megkövetelt nyereséges működés nem indokolják az áruházláncnál jelenleg zajló leépítéseket. "A kormány továbbra is fontos stratégiai partnerének tekinti a Tescót, de önmérsékletre és igazmondásra szólítja fel a társaság magyarországi vezetőit" – áll a közleményben.
A Miniszterelnökség szerint a Tesco anyavállalatának gazdasági problémái – 263 millió fonttal (106 milliárd forinttal) túlbecsült nagy-britanniai eredménye, a cég szigetországi vezetőinek lemondása, a Moody’s leminősítése és a társaság részvényeinek szabadesése – sokkal inkább indokolják a cégcsoport leányvállalatainál zajló leépítéseket és boltbezárásokat, mint a magyar kormány piacvédelmi döntései.
A közlemény kitér arra is: a magyar kormány stratégiai megállapodás keretében évek óta a dolgozók védelmében és a hazai áruk arányának növelése érdekében működik együtt a Tescóval. A legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc ugyanakkor a nyilvános beszámolók szerint évek óta milliárdos nagyságrendben menti ki "a magyar emberek pénzén előállított nyereségét", így csökkentve adózás előtti eredményeit, ezzel óriási károkat okozva a költségvetésnek.
Ősszel az is kiderült, hogy azért, mert a brit központban mintegy 106 milliárd forinttal túlbecsülték a 2014-re várt nyereséget. "A kormány nem ért egyet azzal, hogy az angol és a hazai menedzsment által elkövetett súlyos hibák árát a magyar fogyasztóknak kellene kifizetniük, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy növelje a fogyasztók jogbiztonságát, az ellátás színvonalát, és csökkentse a kiskereskedelemben dolgozók kiszolgáltatottságát" – tartalmazza a közlemény.
37 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egy olyan pártkatona, mint Lázár, aki pofátlanul és szemérmetlenül válik évek alatt milliárdossá közpénzből, és aki hozzájárul vagy megszavaz embertelen törvényeket, az még annak a jogát is elvesztette, hogy egyáltalán véleményt mondjon egy vállalkozás vezetőinek döntéséről.
1. eleve rossz helyen épültek (nincs nagy forgalom)
2. a hely még hagyján, de a közelében épültek más áruházak, így a forgalmuk lecsökkent
3. a termékadókkal és egyéb különadókkal a kormány törvényei csökkentették a nyereségből esetleg megmaradó hasznot
4. a 2 éves veszteséges céget kötelező felszámolni című törvénnyel eleve bezárásra ítélték ezeket az áruházakat.
A TESCO-nak kétségtelenül brutális büntetést kellett kiállniuk Angliában. Csakhogy már hetekkel korábban! A magyar kormányzat meg "ha lúd, legyen kövér" alapon - csak a jó ég tudja miért - tovább "bünteti" a céget. (A cég sejthetően nem kíván két évig veszteséges lenni, ha emiatt zárnia kell.) Most meg Pilátust játszva mossa a kezeit.
A tőkés - különösen nagy veszeségei idején - magától értetődő módon redukálja a költségeit és persze, hogy elbocsát.
A Fidesz nem tud a tükörbe nézni, nem tudja bevallani, hogy veszélyeztette a magyar családok megélhetését. 560 fő elbocsátása mintegy 500 magyar család egyik keresőjének elvesztését hozza magával. Tetszettek volna korábban gondolkodni a fenenagy kuruc lendületben. Verik a multit, magyar családokon csattan az ostor vége!
"menti ki a nyereségét, amit a magyar embereken keres" Nem szószerinti, de miért is kellett az AUDI támogatását felfüggeszteni "aki szintén kiviszi a nyereségét"? mert 10 milliárd helyett 40 milliárddal támogatta a magyar kormány! Tudtuk meg az EU-tól Akkor hogyis van ez??? Egyébként egy cég sem azért jött ide (MERCEDESSZEL bezárólag), hogy Terézanyaként lássák el a FideSs maffiát. Senki nem azért jön ide, és tőlünk se megy senki azért külfödre céget nyitni, hogy a nyereséget odaajándékozza .Ezek piaci törvényszerűségek.
Magyarázom a bizonyítványomat!!
MEG KELL NÉZNI MI A HELYZET ANGLIÁBA A TESCOVAL .MIÉRT ZAVARTÁK EL AZ ANGOL NAGYFŐNÖKÖT !!!
Az a cég egészére, nem a áruházanként vonatkozik, tehát akár hagyhatták volna veszteségesen működni őket akármilyen megfontolásból.
A különadók Tescóra (multira) szabottak, tehát a kormány - nem először - belenyul a piac szabályozásába amit természetesen mi fogunk megfizetni a drágább termékek vásárlásával, esetleges munkanélkülivé válással. És mindez miért? Mert "csak".
OV kurmánya nagy tanítómester a felelôsség áthárításában, ferdítésben, és így felettébb gyomorforgató hogy pont ezek pofáznak akkor, amikor ôk teremtettek ismét - teljesen szándékosan - olyan helyzetet amibe a szopó ágon levô bármilyen vállalkozás belerokkanhat.
neki, mondjuk teljes gázzal !!!
www.origo.hu/gazdasag/20141110-a-kormany-visszacsempeszi-a-valsagadot-fizethet-a-tesco.html
A kormánynak pedig már nincs hitele ebben az országban (sem).
Szerintem, aki nem egy tökkelütött hülye, annak mára világossá válhatott, hogy a Fidesz megalapozta, majd a feltételeket megteremtette, végül végrehajtotta azt a tervét, hogy az ország megszerezhető (meglévő, és az időközben a nép által előállított) vagyonát átjátssza a feltétlen hívei kezébe. Ezen munkálkodott 1989 óta, természetesen az 0rbán fejéből kipattant zseniális elképzelés megvalósításának érdekében. Mára néhány tisztességes politikus kilépése után a maradék - sajnos nagyon nagy számú - feltétlen fidesz-hívő és aljasságban, szemérmetlenségben a Fidesznek pontosan megfelelő pártkatona korruptságának, elvtelenségének köszönhetően a korábban meglévő, és a naponta megtermelt vagyonunk nagy része a pillanatok alatt milliárdossá váló kormánypárti politikusok és azok családtagjai, lekötelezettjei zsebébe vándorol.
Közben meg ugye sorban teszik tönkre a rohadt külföldi bankunkat, külföldi vállalkozásokat, és azokat a magyar vállalkozásokat, amik nem tartoznak a Fidesz érdekkörébe - erre több tanút is sorohatok.
Az utóbbi hónapok eszement törvényei nem ostobaságok. Kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy legyen szíves a magyar nép megbuktatni ezt a kormányt. Elegük van a gondokból, éppen eléggé megszedték magukat (és bebiztosították a vagyonukat a visszaperlés ellen), hogy a hátralevő életüket békében, láblógatva élhessék. Ami a bukásig hátralevő időt jelenti: minden újabb sarc csak az ő vagyonukat növeli, míg eközben röhögnek a markukba, hogy ezzel az ostoba néppel még ezt is megtehetik, és még mindig nem pofozta le őket a trónusukról senki.
Mindannyian szégyellhetjük magunkat, minden egyes nap minden percében, amíg hagyjuk, hogy ezek a bűnözők kifosszák az országunkat, amig szabadlábon hagyjuk őket, és nem zárjuk őket egy kőbányába életük végéig bűnhődni és vezekelni!
Éppen most vettem - sajnos - egy csomagolt párizsit, aminek kilója 3843 ft! Esküszöm, többet ilyet nem teszek! Ez egy "Zimbo Premium pilisi delikát párizsi, 70 g, 269 Ft, 5 szelet", kilója 3843 ft. Épeszű ember nem vesz egy szelet papírvékony parizert 54 forintért. Nem vagyok normális! Egy kolbász vagy téliszalámi kerül ennyibe.
Politikai pártok szintjén ugyanaz a helyzet. Azért kell a sokszor leszerepelt ellenzékre szavazni mert demokratikus attitűdjüknek köszönhetően őket el fogjuk tudni zavarni ha megerősödik végre egy valóban az ország érdekében ügyködő politikai erő, de ezt nekünk kell kikényszeríteni nem Obamának és Merkelnek.
A nagy multik trükköznek?
Menj be egy multiba és próbálj meg alkudozni az eladóval,hogy te okosba áfa nélkül vásárolnál.Még számla sem kell.
Szerinted hol nem adnak számlát rendszeresen?
A két év veszteséges működés tilalma miért nem vonatkozik minden vállalkozásra?
Tehát a vásárló/dolgozó/adófizetô semmivel sem fog jobban járni, csak a pénzt maguknak termelik, amit elôfordulhat hogy offshore számlákon pihentetnek, mert amióta kormányon vannak azóta nem egy mutyijukról derüt ki az offshore vonatkozás, meg arra is készülni kell hogy mi lesz ha egyszer esetleg el kell számolni.
Persze a multikkal az ilyen jellegû játékokat nem lehet így eljátszani, ezért ellenséget kell kreálni belôlük és üldözni kell ôket.
Erre jött létre a trafikmutyi, a földmutyi, a takarékszövetkezet mutyi és az összes többi mutyi ami még ezután jönni fog.
Azt ugye tudjuk,hogy a magyar vállalkozások legalább fele null szaldós vagy veszteséges bevallású.Szerinted hogyan szaporodnak a luxusautók hazánkban,osztódással?Nézz körül egy kicsit a világban és ne higgy a népkábításnak,amit a fidesznyikek nyomnak!
Én már ott tartok hogy egy idő óta egy politikusnak se hiszek ,ha fidesz ha ellenzék ..
Új hozzászólás