A Századvéges Heim Péterhez köthető mindkét cég, amely a belvárosi vagyonkezelőért indult – emlékeztet Juhász Péter, az Együtt politikusa a Facebookon. 2010-ben a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. értékesítésekor az önkormányzat által kiírt pályázatra két vállalat jelentkezett: a Xanga Holding Kft. és a Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I., utóbbi megnyerte a pályázatot.
Juhász Péter most arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkettőhöz köze van Heim Péternek, Rogán Antal akkori polgármester jó ismerősének.
"Heim Péter saját magával versenyzett Rogán pályázatán! Emlékeztek mit mondott az önkormányzat, amikor kiderült, hogy Heim Péter cége vásárolta meg a Dorottya utcai épületet a másik néggyel együtt? Ezt: "Így 2010-ben szintén többfordulós, nyílt, nemzetközi pályázatot írt ki. Két pályázó jelentkezett, az egyik a Xanga Holding Kft., a másik a Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I. volt. Ennek eredményeképpen vált a cég tulajdonosává a Praefinium-SIVAC-FIS." – írta az önkormányzat.
Azt nem tették hozzá, hogy mindkettőhöz köze van Heim Péternek, Rogán haverjának. A Praefinium-SIVAC-FIS CEE Opportunity Found I. vezető tisztságviselője, a versenytárs Xanga Holding Kft-t tulajdonló cégnek pedig felügyelőbizottsági tagja volt.Ezt nevezik ők versenynek. Teljesen életszerűtlen, hogy Rogán erről nem tudott. Szerintem csak az képzelhető el, hogy összejátszott Heim Péterrel."
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Juhásznak meg szerintem veszélyben van az élete.
Amikor házfelújítás volt (ablakcsere), lehetett úniós pályázatot írni.
A társasház megnyerte, 50% úniós támogatással.
Na mondom aztán mennyi az annyi?
Mondják hogy 600 darab magyar ezer forintos / lakás, de csak egy cégnél lehet beváltani az 50%-ot, előre be kell fizetni a felét. (300)
mondom "Khmmm... 3 darab ablakról van szó"
Kerestem egy másik ablakos céget, kérdem mennyi lenne ez itten? E.
Aszongya' 300 mindenestül.
Kmmm...
A másodikkal csináltattam meg.
Ügyes ez a pali...
Elég rendesen megcibálja a kis patkány rogánt és bűntársait ! Polt és társulata helyett !
Es meg van tonyonak a pofajan bor, hogy azt mondja, MINDEN ingatlaneladas torvenyszeru volt! (Nana, ha az volt lefektetve a torvenyben, hogy korlatlan szamban adhat be EGY ember EGY ingatlanra palyazatot. Bar ilyen torveny nem valoszinu, hogy letezik...:o(((((
Valoban, nehogy valami baja essek... En mar azt is csodalom, hogy amikor Horvath Andrasnal csinaltak hazkutatast, O nem mergezte meg magat veletlenul hatulrol... Mar csak az ongyilkossag latszata miatt is...
Az az egeszben a szornyu, hogy amikor Ma.o.-n betyarvilag volt, (Rozsa Sandor, Savanyu Joska, stb). akkor volt egy bizonyosfajta jatekszabaly, amit meg a perzekutorok is betartottak, es a "betyarbecsulet" majdnem annyit jelentett, mint az angol gentlemen-ek kozotti adott szo...
Most olyan orszagban elnek a magyar honfitarsaim, ahol nemcsak az irott, de az iratlan szabalyok SEM ervenyesek, az emberek mindenfele erkolcsi, moralis tamasz nelkul kenytelenek elni.
Csak a legjobbat kivanhatom neki, bar mar latszik, hogy rogan kezdi magat osszesz@rni, kapkod fuhoz-fahoz, es idegessegeben esetleg meg talal valakit bizni Juhasz megolesevel,...
Mar nem az atkos szocializmusban elunk, hanem a rablokapitalizmusban,...
Ezek nem az ,,úri becsület,, fogalmát, de a ,,zsivány becsületet,, se ismerik, egy a lényeg mindenkit minél jobban átverni, kizsigerelni, mindenét elvenni, ha kell az életét is...(lásd. Váradi András)
Juhász Péter:Nagyon megtisztelő, köszönöm.
De a lényeg itt van: "Senkivel sem szeretném elhitetni, hogy íme, itt az új ellenzéki vezér. Isten ments."
Mert nem vezérekre van szükség, hanem partnerekre.
Mindenki azt hozza ebbe a partnerségbe, amiben a legjobb, és ismerje el a másik kompetenciáit abban, amiben kevésbé.
Remek országban fogunk élni, ha nem vezér irányítja, hanem az együttműködések viszik előre.
Én így szeretném.
Új hozzászólás