A lakosság kétharmada szigorítaná a bevándorlással kapcsolatos magyarországi szabályozást, emellett a többség szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni az európai polgárokat egy a párizsi terrortámadáshoz hasonló merénylettől – derül ki a Századvég közvélemény-kutatásából, amelynek megállapításait szerdán küldték el az MTI-nek.

Az elsőként a szerdai Napi Gazdaságban megjelent kutatás szerint a két héttel ezelőtti párizsi terrortámadás ismertsége kifejezetten magas Magyarországon: az ezer felnőtt megkérdezettnek mindössze három százaléka nem hallott róla.

A vizsgálati eredmények alapján a magyar lakosság több mint kétharmada (70 százaléka) túl enyhének tartja a magyarországi bevándorlási törvényeket, és szigorítaná a szabályozást. Az emberek többsége politikai irányultságtól függetlenül enyhének érzi a bevándorlási szabályokat: a baloldaliak 56, a középen állók 65, a bizonytalan választópolgárok 59 százaléka szigorítaná a szabályozást, csakúgy, mint a jobboldaliak 85 százaléka – írták.

A január 12. és 17. között telefonon felvett, kérdőíves közvélemény-kutatás szerint továbbá a megkérdezettek 61 százaléka úgy vélte, az Európai Unió nem tudja megvédeni az európai polgárokat a párizsihoz hasonló támadásoktól.

Mindkét kérdésben 23 százalék volt azoknak az aránya, akik a többséggel ellenkező véleményen voltak: ennyien nem támogatnák a bevándorlással kapcsolatos magyarországi szabályozás szigorítását, illetve ennyien gondolják úgy, hogy az unió meg tudja védeni a lakosságot a terrortámadásoktól.

A közleményben felidézték: a január 7-ei párizsi terrortámadást, amelyben tizenketten vesztették életüket,  és az egész világot megrázta. A merénylet miatt egyrészt aggályok merültek fel, hogy mennyire érezhetik magukat biztonságban az emberek az Európai Unióban, másrészt a bevándorlásügy kérdése több fórumon is téma volt.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Az orbán Századvége csak azt kutatja, hogy orbán seggét hogy nyalhatja fényesebbre. Viszont nem tudom, mért az UNIO-nak kéne megvédeni bennünket a terroristáktól, mikor itt van nekünk a TEK.
tivoli
@Macskaszem: ma, 11:46
Magadnál vagy? Nem Európa és a Unió véd meg minket a terroristáktól, ők szabadítanának ránk!
Macskaszem
@tivoli: Mert az orbán horda ezt mantrázza, az "egyszerű lelkek" meg beszopják.
nemkati
Jájjáj, megint fellángolt a pirézellenes hangulat?
tivoli
@Macskaszem: ma, 12:01
Ez most pont nem mantra, hanem kőkemény tény. Az egész világ forrong.
keresztapa
Magyarországot nem kell a terrortól védeni,mivel a mi karikaturistáinknak van érzelmi tisztelete, és van értelmük. Ezáltal nem bujkálnak kitalált sajtó és vélemény szabadság mögé, mert van nekik (tiszteletérzetük) a más kultúra iránti tisztelet, amit ők is elvárnak joggal. Csak annyit várj el másoktól, amennyit te adsz másoknak. Érthetetlen számomra, hogy a civilizált világban nekik joguk, és csakis nekik van joguk, sérteni, hitvilágot kicsúfolni, tudatosan provokálni. Mert ők a felvilágosultak csak éppen, alázat nélküli értelem, és érzelem tisztelete, nélkül teszik. Ezt a magatartást, megnyilvánulást teszik annak ellenére, hogy tevékenységükkel meggondolatlanul emberi életeket tesznek a terrornak ki. Ami dicsőítő cselekedet, a szólás és sajtószabadság jegyében ami mögé mindég bújnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.