Mészáros Lőrinc belenyúlt a tutiba, amikor – mint azt a Propeller megírta – halastavas birtokot vásárolt Bicskén. Az atv.hu azóta megtudta: a helyi fideszes önkormányzat idén január 1-től eltörölte a városban a telekadót, évi sokmilliót spórolva ezzel a felcsúti milliárdosnak.

Egy névtelenséget kérő bicskei önkormányzati dolgozó azt állítja, hogy Mészáros Lőrinc golfpálya vásárlási terveiről már szeptemberben értesültek. Az önkormányzat ezután még ősszel eltörölte a telekadót.

Utóbbi miatt korábban 50 forintot kellett fizetni négyzetmétereként, tehát egy hektár után 500 ezer forintnyit kellett adózni. A Mészráos által megvett 111 hektáros golfpálya- és üdülőfalu-terület Bicske közigazgatási területére eső része után így feltehetően évi 55 milliós adókötelezettség terhelte volna a milliárdos felcsúti polgármestert.

Az ATV forrása szerint a polgármester a telekadó eltörléséről határozó testületi ülésen azt mondta, 20 millió forint kieséssel számolnak. Bicske egyébként a közelmúltban kényszerült 100 millió forintos hitelt felvenni a közvilágítás korszerűsítésére, amit Orbán vejének – Tiborcz Istvánnak – a cége fog intézni.

Az ATV hiába kereste Pálffy Károly fideszes polgármestert, nem tudták elérni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Ez ma teljesen természetes. Aki ahol tud, spórol egy picit. Én sem hagyom égve a wc-ben a világítást, mikor éppen nem hányok ezektől. Nem is tudtam, hogy ezt az önkormányzatot is eladósítják a közvilágítás megrendeléséhez? Vajon ki lehet a kivitelező? Á nem, nem hiszem, hogy Ő...
papa.49
@Aki Én: Pedig más szóba se jöhet...
tivoli
A közvilágítás korszerűsítése rettentő fontos a vőmuram szempontjából, de nehogy már az ispánnak hozzá kelljen járulnia a költségekhez. Majd intéznek valami uniós pénzt vagy bankkölcsönt, de megoldják az hóttziher.
evacica
Hánynom kell ettől az egész korrupt urambátyám kormánytól!Remélem eljön az az idő mikor felelniük kell a tetteikért!
tivoli
@evacica: ma, 14:50
Hányjál bogárkám, ha jobb dolgod nincs. De miért kell ezt tudatni ország- világgal?
Dr. Felipe
Mikor milliárdos tételekkel gurigázik ez a patkány akkor nehezére esett volna kipengetni az 55 millát?
KERKA
De gondolom, hogy Bicske önkormányzata nincs a hátrányos helyzetű működésképtelen önkormányzatok névsorán. Majd pályáznak uniós pénzforrásra, amit megnyernek, és ott van a Mészáros 50 milliója amit pedig kézen-közön elosztanak egymás között. Nnnna megy ez nekik!
evacica
@tivoli: Te meg nyugodtan fagylaltozzál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.