Ahogy mi is megírtuk, március 18-án este a Büki Zoltán által vezetett, civilekből álló csoport előre be nem jelentett demonstrációt tartott a kormány intézkedései ellen a Lánchídon. A civilek ötven autóval vonultak ki és zárták le a hidat, ezzel jelezve, hogy nem értenek egyet a magyar kormány intézkedéseivel.

Az eset után többen feljelentették a csoportot, köztük a belvárosi Fidesz egyik tagja, Tényi István, valamint Budapest városvezetése is. Tarlósék szerint "néhány magamutogató baloldali provokátor politikai haszonlesésből" zavarta meg több tízezer ember nyugalmát. A tüntetők ellen most rendőrségi eljárás indult.

Bükiék csapata most újabb demonstrációt szervez a Facebookon, melyet április 3-ra hirdettek meg. Az eseményt tegnap hozták létre "Tüntetés és felvonulás a szabad véleménynyilvánításért, és a gyülekezési jog biztosításáért, a sajtó szabadságáért" – címen és eddig 220 ember csatlakozott hozzájuk. Az esemény leírásában a szervezők szóvá is teszik, hogy többek közt a lánchidas eset miatt eljárást indítottak ellenük.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Fura! 2006-ban a Kossuth térren hugyozó, szaró bagázst pl nem jelentette fel az akkori város vezetése. Vagy azokat akik a tv székházban törtek , a utcákon kukákat, autókat égettek stb.
Toby
A bűnözők csak ritkán dobják fel egymást, most meg a hata,omban pöffeszkednek és "úrizálnak" a tahók !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.